II. Erzsébet idén először nem koszorúzott a világháborús emléknapon

II. Erzsébet idén először nem koszorúzott a világháborús emléknapon

II. Erzsébet
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 12. 15:42
MTI

A csaknem egy évszázadra visszanyúló hagyományos gyászünnepséggel emlékeztek meg vasárnap Londonban az I. világháború és az azóta eltelt évtizedek konfliktusainak brit katonaáldozatairól. Az idei ünnepségen jelen volt II. Erzsébet királynő is, de most első ízben már nem koszorúzott személyesen - számol be az MTI.

A Remembrance Sunday, vagyis az emlékezés vasárnapja mindig az I. világháború harci cselekményeit lezáró tűzszünet évfordulójához, november 11-éhez legközelebbi vasárnapon esedékes.

Az 1919 óta évente megrendezett központi emlékünnepség helyszíne ezúttal is a háborús halottak tiszteletére emelt, London kormányzati negyedének közepén álló emlékmű, a Cenotaph volt.

A parlament híres toronyórája, a Big Ben 11 órát jelző harangjátéka után a felsorakozott tömeg kétperces néma főhajtással tisztelgett a halottak emléke előtt.

A Big Ben az augusztusban kezdett, várhatóan négy évig tartó felújítás alatt hétköznapokon nem szól, de harangjátékát a vasárnapi megemlékezésre ismét bekapcsolták.

A kétperces csend kezdetét és végét a brit hadsereg egy első világháborús ágyújának lövései jelezték. Ezután helyezte el a királynő koszorúját az uralkodó elsőszülött fia, Károly trónörökös.

A Buckingham-palota - a királyi család első számú londoni rezidenciája és hivatala - a múlt hónapban jelentette be, hogy a 91 esztendős II. Erzsébet királynő az idei emléknapon a külügyminisztérium balkonjáról figyeli majd a megemlékezést, férje, a 96 éves Fülöp edinburghi herceg társaságában. A palota indoklása szerint az uralkodó férje mellett kívánt maradni az emléknapon.

Az elmúlt évtizedekben a királynővel együtt koszorúzott a novemberi megemlékezésen Fülöp herceg is, aki a királyi haditengerészet tengernagyi rangját viseli, és a II. világháborúban aktív haditengerészeti szolgálatot teljesített.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.