A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy 38 éves román állampolgárral szemben, aki 2016 novemberében bántalmazott egy buszsofőrt Győr egyik helyi járatán - közölte az ügyészség hétfőn.
A vádirati tényállás szerint a vádlott 2016. november 25. napján késő este az egyik helyi járatú buszra a második ajtón próbált felszállni, ezért a buszsofőr megkérte, hogy az első ajtón szálljon fel és mutassa a jegyét. Mivel a menetjegyen lévő több lyuk miatt az egyértelműen érvénytelen volt, a buszsofőr felszólította a vádlottat egy új jegy vásárlására vagy a busz elhagyására.
A terhelt ezen feldühödött, benyúlt a vezető fülkébe és a buszsofőrt mellényénél fogva megrángatta, őt szembe köpte és obszcén szavakkal illette. Ekkor a buszsofőr a fülkéből kiszállva az ajtó felé mutatva próbálta elküldeni a vádlottat, aki előbb le akarta rángatni a buszsofőrt a buszról, majd a sértett felemelt kezének hüvelykujjába harapott, és azt addig nem is engedte el, míg mindketten le nem jutottak a buszról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.