Aktuális

Nem akarták elhinni, hogy ő egy buszbaleset áldozata

Bors

Létrehozva: 2017.06.28.

Simon Smith azzal vált híressé pillanatok alatt, hogy miután elütötte egy busz, leporolta a ruháját, majd bement egy kocsmába. A térfigyelő kameráknak köszönhetően mindenki látta a brutális balesetet - írja a The Sun magazin. A lapnak sikerült megszólaltatnia a férfit, így derült ki, hogy a kiérkező mentők és rendőrök egész egyszerűen nem hittek neki, amíg nem látták a felvételt.

Smith elmondta, hogy ne azért tért be a kocsmába, hogy igyon, hanem minél előbb olyan helyre akart menni, ami biztonságosnak tűnt. “Elég vicces volt, hogy azt gondolták, ezután inni mentem” - tette hozzá a férfi, aki bármilyen hihetetlennek is tűnik, de törések nélkül megúszta a dolgot. A mentők azért sem akartak hinni neki, mert normális esetben esélye sem lett volna arra, hogy felálljon egy ilyen ütközés után, sokkal valószínűbb forgatókönyv lett volna, hogy az életéért küzdenek, esetleg azonnal a helyszínen életét veszti.

“Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy még élek, mert egy ilyen után, már elvileg nem kéne itt lennem” - jegyezte meg Smith, amivel minden szakember egyetért.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183879_auto_resized.jpg
origo.hu

Felismerhetetlen lett Tom Cruise barátnője, a Top Gun szőke bombázója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714981211
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714981211
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Majoros Hajni drámai vallomása, rémálom az RTL-en, Tóth Gabi segítséget kért – íme a heti top 5 sztárhír

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat