Éhesek voltak a gyerekek, azt hitték a rendőrök, elhanyagolták őket

Éhesek voltak a gyerekek, azt hitték a rendőrök, elhanyagolták őket

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 30. 20:00
Bors

A brit Sophie Shambley letartóztatták miután állítólag részegen, anyaszült meztelenül mászkált a Kanári-szigetek egyik népszerű üdülővárosában, míg két gyermeke otthon sírt és éhezett - írja a Daily Mail. A férje elmesélte a lapoknak, hogy nemrég költöztek Wiganba, és ő még nem talált munkát, így Shambley tartotta el a családot.

A fent említett napon esküvőn voltak, ahol neje koszorúslány volt, és igaz, hogy ivott pár pohárral, de semmi gond nem volt vele. Ahogy ment le a Nap, az anyuka a gyerekekkel hazaindult. Mikor megérkeztek, lerakta  a őket aludni, ő pedig elbóbiskolt a teraszon. A következő pillanatban kint volt a rendőrség, mert a gyerekek felébredtek és játékokat dobtak az utcára.

“A fiam mostanában ezt csinálja. Bár rengetegszer mondtuk, hogy ezt nem szabad, veszélyes, és zavarja is a többi lakót, de nem hagyta abba. Vélhetően valamelyil szomszéd hívta ki a rendőröket. A nejem nem tudott meztelenül kóborolni az utcán, mert otthon volt.” A férjhez képest a rendőrök azt mondják: a bejelentés szerint a nő a házak közt mászkált a gyerekei pedig sírtak és játékokat dobáltak az utcára. Mikor kiértek, az asszony az ágyában feküdt meztelenül.

Az ismerősök érthetetlenül állnak történtek előtt, mert a nőt gondoskodnak vélik, olyannak, aki nem éhezteti a gyerekeit. Amikor elvitték a lakásból az asszonyt a rendőrök, a nagypapa sietett a család segítségére. A gyerekek sem az elhanyagoltság, sem az fizikai erőszak jeleit nem viselik.

A gyerekek egyébként a kiérkező rendöröktől ételt kértek, a kisebbnek pedig tele volt a pelenkája, ezért is feltételezték a nőről, hogy éhezteti a kicsiket és elhanyagolja. Hogy mi történt valójában, még nem tudni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.