Több mint egy hónapot töltött az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) a tavaly szeptemberi Teréz körúti robbantással gyanúsított P. László, a múlt héten azonban visszaszállították őt a Venyige utcai börtönbe. A Bors úgy tudja: a 23 éves fiatalembert azért kellett korábban az IMEI-be szállítani, mert dührohamokat kapott, megrongálta a cellájában a berendezést.
Információink szerint most egy kétszemélyes zárkában őrzik, egy cellatárs társaságában tölti az idejét. Kiemelt biztonsági fokozatban van, ami azt jelenti, hogy a Venyige utcai objektum többi lakójától elkülönítve mozgatják, így végezheti napi sétáját is. P. László közvetlenül értesül a külvilág híreiről, hiszen a zárkájában tévé is van.
Ismeretes: két rendőr életveszélyesen megsebesült a tavaly szeptemberi robbantásban. P. László elfogása után sok ideig hallgatott, ám később részletes vallomást tett. Állítása szerint senkit sem akart megölni a házilag készített szerkezettel, személyesen nem ismerte a rendőröket, és nem volt problémája a rendőrséggel. Elismerte, hogy a bombát ő készítette és a helyszínt is ő választotta ki, tettestársa nem volt. Ugyanakkor tagadta, hogy újabb merényletre készült. Arra a kérdésre, hogy mi motiválta, nem adott választ.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.