Egy rendőrségi testkamerának köszönhetően sikerült megörökíteni azt a ritka jelenetet, amiben egy tök csupasz nő ellop egy rendőkocsit. A nő azt magyarázta a járőröknek, hogy szexuálisan bántalmazták és teljesen szét van csúszva, mivel drogozott. Utóbbival magyarázta azt is, hogy miért nem visel ruhát, írja a Mirror.
Miközben a rendőr próbálta próbálta egy takaróval betakarni, a nő bepattant a kocsiba, amivel elhajtott. Ugyan a férfi próbálta megakadályozni, de nem járt sikerrel, ezért egy civil autóval eredt a nyomába. Végül csak egy másik autóval történt ütközésnem sikerült megállítani az elszabadult nőt, akit ezután azonnal kórházba szállítottak. A Lisa Luna nevű nő két nappal később a rendőrségi kihallgatás során módosított korábbi állításain, ezúttal azt mondta ugyanis, hogy szinte semmire sem emlékszik, nem volt önmaga, amikor a fentiek történtek vele.
A nő most komoly bajban van, hiszen a hamis tanúzás, lopás, rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség, közveszélyes viselkedés mind szerepel az ellene felhozott vádak között.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.