5+1 tipp, mire jó a parafadugó

5+1 tipp, mire jó a parafadugó

trükkök
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 07. 12:00
<p>Az év végi ünnepi asztal egyik megszokott nedűje, a bor, illetve a pezsgő. Míg az üvegek visszaválthatóak, azaz pénzzé tehetőek, a parafadugóra sokan csak szemétként tekintenek, ha elfogyott a nemes szomjoltó. Holott számtalan területen tehet jó szolgálatot, nemcsak a lakásban, de a kertben, a vízparton, sőt az utazás során is.</p>
Balajti Péter

1. Csavard fel a fülhallgatót!

A fülhallgatók zsinórjával mindig csak a baj van. Egyesek szerint önálló életet élnek a zsebünkben, illetve a táskánkban, és kedvenc hobbijuk, hogy összegubancolódnak. Ez ellen jelenthet megoldást a parafadugó. A két rövidebb végén ejtsünk egy-egy öt milliméteres bemetszést és helyezzük az egyik nyílásba az összefogott két fülhallgató száránál lévő kábelt, majd erre merőlegesen csévéljük fel a dugóra a vezetéket úgy, hogy Jack-dugós részt a másik bemetszésbe illesszük, így nem tud összegabalyodni a fülhallgatózsinór. Ha szimpatikusabb, a Jack-dugót egyből beleszúrhatjuk a parafadugó aljának a közepébe, s akkor csak a felső részre kell bemetszés.

2. Méghogy a víz az úr?

Szörnyű pillanat, amikor hajón állva egy rossz mozdulattal kirántjuk a kulcsunkat a zsebünkből, s az a szemünk láttára örökre elmerül a vízben. Ettől óvhat meg minket, ha a kulcskarikánkat egy csavaros kampóra illesztjük, majd azt behajtjuk egy parafadugóba. Mivel a parafa könnyebb a víznél, megakadályozza, hogy elsüllyedjen az a néhány ráaggatott fémdarab. 

3. Óv a forró fémtől

Nagy találmány a lábosfedő, mert használatával lerövidíthetjük a főzési időt. Más kérdés, hogy az egyszerû fedők fém füle hihetetlenül átforrósodik, s konyharuha vagy sütőkesztyű nélkül nem könnyű felemelni. Ám, ha még az alágyújtás előtt egy vagy szükség esetén két parafadugót bepréselünk a lábos füléhez, akkor azok segítségével forrás után is puszta kézzel felemelhetjük majd a fedőt.

4. Lezárt ügy

Bár lehet kapni műanyagból készült zacskólezárókat, amelyekkel visszazárhatjuk a felbontott chipsespakkokat, egy parafadugó hasonló segítséget jelenthet. Állítsuk fel az asztalra a dugót, majd a keskeny vége közepénél ejtsünk egy 5-10 milliméteres bemetszést! Ha a lezárni kívánt zacskó száját rétegelve visszahajtjuk, a felülről a közepére függőlegesen ráhúzott parafával fixen lezárhatjuk.

5. Van képünk hozzá?

Kiváló fényképtartó készíthető parafadugóból, elég csak a hosszabbik oldalából egy pár milliméteres darabot lenyisszantani, így megakadályozzuk, hogy elgurulhasson, mert ez lesz a fotótartónk alja. Majd a dugó szemközti oldalán, hosszanti irányba végezzünk egy apró bemetszést! A vágásba álló és fekvő képet is illeszthetünk, s máris kész az egyszerű fotótartónk.

+1. Alávaló trükk

A széklábak csúnyán fel tudják karcolni a parkettát, ám mindez megelőzhető, ha parafadugóból vékony cikkelyeket vágunk és felragaszt­juk azokat az ülőalkalmatosságok  talpára.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.