Ricsi agykárosodással született, de azért harcol, hogy egyszer lányokkal táncolhasson

Ricsi agykárosodással született, de azért harcol, hogy egyszer lányokkal táncolhasson

vérkeringés
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 11. 05:30
Ács Ricsi születésekor agykárosodást szenvedett, ami az izmaira is kihatott. Most azért küzd, hogy egyszer lányokkal táncolhasson.
Bors

Fogantatása után hat hónappal, rendkívül súlyos állapotban jött a világra a most kilencéves Ács Ricsi és ikertestvére, Attila. Vérkeringésük összeomlott, sokáig gépek tartották életben mindkettőjüket. Hamarosan kiderült, Ricsi maradandó agykárosodást szenvedett, ami az izmai működésére is kihatott. Emiatt a járás, a felülés is gondot okozott neki. 2015 januárjában egy műtétet hajtottak rajta végre Barcelonában.

– Ricsi állapota azóta sokat javult. Rendszeresen visszük gyógytornákra és lovagolni is, hogy ne tapadhasson le újra az izomzata. Reméljük, hogy legalább járókerettel tud majd járni, de a tízéves kor vízválasztó lehet az orvosok szerint – magyarázza Rita, az édesanya a Borsnak.

Ikrekről lévén szó, a Tolna megyei testvérpárnak különleges a viszonya egymással. Attila mindenben Ricsi rendelkezésére áll, habár néha ők is hajlamosak egy kicsit összekapni. A várdombi iskolába járnak: Attila harmadik osztályos, Ricsi másodikos. A suliban szerencsére befogadták annak ellenére is, hogy egy speciális kocsival kell közlekednie.

A szülők számára komoly anyagi terhet jelent a terápiák és a gyógyeszközök finanszírozása, de mindent megtesznek Ricsi gyógyulásáért. Ez idáig gyűjtéseken és rendezvényeken keresztül kaptak támogatást, és Rita rendkívül hálás azoknak, akik bármilyen módon segítették a kisfiukat. Ricsin mindenesetre semmi sem fog múlni a jövőben.

– A gyógytornákon rendre új dolgokat mutat, így nagyon bizakodóak vagyunk. Mindig azt mondja: „Az a célom, hogy megtanuljak járni, és meg is fogok, hogy a lányokat sorra felkérjem táncolni” – meséli az édesanya.     

Segítene?

Kupakokkal vagy más módon segítené Ricsi gyógyulását? Akkor látogasson el a www.acsricsi.hu weboldalra!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.