Letartóztatták az a 30-as éveiben járó apát, akit azzal gyanúsítanak, hogy megcsonkította 2 éves kislányának a nemi szervét. Pár országban, illetve pár törzsi társadalomban még mindig él ez a barbár szokás – más néven női metélés –, de Dublinban, ahol a család él nem, itt gyerekbántalmazásnak számít.
A kislányokat csecsemőkor és 15 éves koruk között szokták megcsonkítani, legtöbbször még a pubertás kor elérése előtt. A fiúk metélésével szemben ráadásul nincs semmilyen egészségügyi haszna, sőt, súlyos következményei lehetnek.
Hasonló eset egyébként még nem történt Írországban – írta a Metro.co.uk.
Egy, a lapnak nyilatkozó szomszéd azt mondta, sokkot kapott. „A gyerekek még nem több mint öt évesek”, tette hozzá.
Úgy tudni, a kislányt jelenleg kórházban ápolják. A férfit pedig letartóztatták. Akár 14 év börtönre vagy 10 ezer euró (3 millió forint) megfizetésére ítélhetik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.