Négy furcsa, iszonyúan nagy sebességgel száguldó, szivar vagy talán rakéta alakú tárgyat látott egy házaspár Miskolcon. Heffner Attila feleségével, Szomorkai Judittal július 30-án este nyolc körül észlelte az azonosítatlan repülő objektumokat.
„Egészen különleges dologra lettem figyelmes. Négy furcsa jármű ment el egymás után az égen a naplemente utolsó fázisában, nagyjából négypercenként követve egymást. Hanghatás nem volt, kondenzcsík sem volt látható, csak egyszer, amikor a második rágyorsított, s pillanatokra látható füstöt produkált. Nem volt repülőgép formájuk, inkább szivar alakot láttunk. Azt a pici, szárnynak nevezhető dolgot pedig nem vízszintesen, hanem inkább függőlegesen láttuk” – írta egyebek közt a YouTube-ra feltöltött felvétel mellé Heffner Attila.
Egyébként felesége készítette a valóban érdekes videót, amivel kapcsolatban nekünk azért feltűnt az a furcsaság, hogy a faágakon nincs levél, ami az állítólagos észlelés időpontjában, nyár derekán különös – ha csak nincs kiszáradva.
– Elég nagy, fényes test látható a felvételen, amely maximum 1500 méteres magasságban repül – mondta a Borsnak Kriston Endre, a Ryofor Alapítvány – Magyar UFO-kutatási Központ igazgatója. – Repülő vagy helikopter nem lehet, azok ugyanis nem képesek ilyen hirtelen irányváltásokra. Nagy valószínűséggel ufókat látott a házaspár, esetleg titkos katonai drónokat, bár ennek Miskolc felett azért kicsi az esélye.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.