Bár az orvosok születésekor lemondtak a kis Szintiáról, édesanyja, Bíró Evelina tíz éve harcol érte. Ám most veszélybe került a kislány fejlődése, aki világra jövetele után fél órával bölcsőhalált halt, és újra kellett éleszteni.
„Kétszer halt meg a karjaimban, azt mondták, menthetetlen, de meg se fordult a fejemben, hogy lemondjak róla” – mesélte a Borsnak Evelina.
A fiatal édesanya megjárta a poklot: Szinti nem mozgott, nem kommunikált, üveges tekintettel meredt a plafonra, miközben naponta több tucat epilepsziás rohamot kapott. Evelina a házukat is eladta, hogy fedezni tudja lánya 24 órás felügyeletét, majd elkezdett kupakokat gyűjteni, amiket pénzre válthatott. Szintia fejlődni, kúszni és beszélni kezdett, Evelina pedig összeszedte a drága külföldi őssejtkezelés és a fejlesztőtornák árát is. Tizedik születésnapja előtt a gyerek már járni próbál, egyre többet kommunikál, de édesanyja ismét gondban van:
– Amit lehet, megteszünk a párommal, ám egyre kevesebb a kupak, a fejlesztőiskolában nyári szünet van, így rettegünk, hogy rohamosan visszaesik Szinti fejlődése. Havi 150 ezer forint körül mozog a fejlesztés költsége. Ha kimaradnak alkalmak, netán hetek, félünk, hogy kárba vész, amit eddig elértünk – mondja szomorúan. – Kérünk bárkit, aki tud, segítsen kupakokkal, bármelyik háztartási, műanyag jó. A legnagyobb segítség az lenne, ha össze tudnák szedni, és többet egyben elhozni, hogy úgy lehessen beváltani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.