A Liget Zrt. tájékoztatás szerint az illetékes jegyző, hatósági eljárás keretében kezdeményezte a Liget Budapest projekt ellen tiltakozó aktivisták által elfoglalt terület átadását jogos használójának. A terület vagyonkezelője a Városliget Zrt., amely több mint három hónappal ezelőtt adta át a bontási helyszínt a kivitelező cégnek, ám az illetéktelenül ott tartózkodó tiltakozók miatt eddig nem tudták megkezdeni a munkát - írták. A terület kiürítését szerda reggel kezdték el a hatóságok.
A bontás ellen tiltakozó "Ligetvédők" csoportjának Facebook-oldalán reggel azt írták, hogy több száz rendőr jelent meg a Városligetben, kiürítették táborukat, ahol már csak azok az aktivisták vannak bent, akik "blokkolják magukat".
A Borsnak a Ligetvédők egyike megerősítette, hogy a rendőrök kiürítették a tábort, kitessékelték az ott tartózkodó mintegy húsz embert. Ketten betontömbbe blokkolták magukat, egyvalaki leláncolta magát, de a hatóságok őket is elszállították.
A Városliget Zrt. közleménye szerint nemrég birtokvédelmi eljárást indítottak, amelynek értelmében a jegyző dönti el, hogy ki tartózkodhat jogszerűen a bontási területen. Ő szerdán kimondta, hogy a tiltakozók jogellenes magatartást gyakorolnak, majd felszólította őket, hogy hagyják el a területet. Ezt azonban nem tették meg, így a jegyző a hatóságok segítségét kérte.
"Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a terület kiürítése nem jelenti a tiltakozók véleménynyilvánítási jogának csorbítását, hiszen az aktivisták természetesen szabadon gyakorolhatják ezen jogukat a Városliget azon területein, melyek nem építési-, bontás-, vagy munkaterületek" - hangsúlyozta a cég közleménye.
Megjegyezték: a Hungexpo irodaházak helyére tervezett Magyar Zene Háza csak mintegy harmadát foglalja majd el a parkból több évtizede kihasított, kerítéssel körbevett, tízezer négyzetméternyi területnek. A bontással és területrendezéssel több mint hétezer négyzetméternyi parkfelületet újítanak fel és adnak vissza a Városliget látogatóinak, a bontási és építési munkálatok pedig nem járnak további fakivágásokkal - olvasható a közleményben.
A Liget Zrt. És a Ligetvédők harcának központjában a liget fái állnak, valamint éppen az, hogy míg a tervek zöldfelület létrehozásáról beszélnek, addig a Ligetvédők felhívják a figyelmet arra, hogy ezek nem azonosak a zöldterülettel. Előbbi esetben ugyanis a néhány centiméternyi földréteg is elég, akár egy mélygarázs tetejére hordott gyeptéglás rész is zöldfelület. Szerintük azonban nyilávánvaló, hogy a néhány centiméteres földrétegben nem tud megmaradni egy fa sem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.