Aktuális

Beszéltünk egy taggal Orbán Gáspár gyülekezetéből

Munkatársainktól

2016. április 16. szombat 05:10

Nem mindennapi videón bukkant fel a miniszterelnök fia – adtuk hírül pénteken. A nyilvános szereplést eddig gondosan kerülő Gáspár a Felház nevű vallási közösségbe toboroz híveket.

– Áldás, békesség, Orbán Gáspár – köszön be a Felház Facebook-oldalának videó­ján a kormányfő fia. Mellette álló barátai ezután elmondják, a Felház egy rendezvény Istennek, aki szerintük a fiatalokon keresztül megváltoztatja Magyarországot. Április 21-én a Körcsarnokban tartanak istentiszteletet, ahová hívőket, hitetleneket is várnak. Gáspár fiatalos lazasággal veszi át a szót:

– Nem arra van hitünk, hogy Isten meg tudja-e tölteni 2500 emberrel a Körcsarnokot, hanem arra, hogy ez a 2500 ember fogja az Isten tüzét és elviszi az ország különböző részeibe, mert Isten ezt akarja, és a Felházat is ezért hívta életre, hogy ez az ország az övé legyen.

Ima az egyetemen

A videót csaknem húszezren látták, de a Bors rábukkant egy korábbi felházas felvételre is, amelyen a kormányfő fia egy gyűlésen közös imádságot tart, és átszellemülten énekel. A nyilvánosságot eddig gondosan kerülő Gáspár az ELTE jogi karán tanul, ahol a 24 éves fiatal információink szerint elég aktív, egy imacsoportot is létrehozott ott.

Ha szeretnénk közelebb jutni a Felházhoz, az interneten egy KUL nevű alapítványhoz jutunk – Kelet-európai Utógondozottakért és Lakóotthonokban Lakókért Alapítvány –, amelyen keresztül anyagilag lehet támogatni a keresztény gyülekezetet. Pénteken hiába kerestük az alapítványt, megkeresésünkre nem reagáltak.

Még nincs bejegyezve

A Felház egyelőre még nem bejegyzett egyház, de egy felhívásuk utal rá, ezen már dolgoznak. Éppen egy hónapja írták: „Mostanra a Felház olyan méreteket öltött, hogy szükséges előrelépnünk a jogi és pénzügyi keretekben.” A gyűléseiket kávézókban tartó fiatalok ígérik: minden pénzügyi adatot nyilvánosságra hoznak majd. A jelek szerint Gáspár a kezdetek, 2015 szeptembere óta jelen van a Felház életében. Olyan arcokat is maguk mellett tudhatnak, mint az X-Faktorból megismert Andelic Jonathan vagy a dalszerző Johnny K. Palmer.

Fél éve indultak

A Bors telefonon utol­érte a Felház egyik aktív tagját:

– Nem vagyunk egyház, de egyszerű az egész: úgy fél évvel ezelőtt alakult ki egy mély vágy bennünk, hogy hozzunk létre egy helyet egyetemistáknak, tudjanak találkozni Istennel. A csütörtök az egyetemeken bulinap, de inkább Isten jelenléte részegítse meg őket, mint az alkohol! Egyre többen kezdtek jönni, és most értünk el egy olyan pontra, hogy Isten azt kérte tőlünk, hívjuk a Körcsarnokba az embereket.

Így nyilatkozott fiáról a kormányfő 

– Megveszekedett kálvinista republikánus. Kérem, ne fogadjon rá! – reagált 2014-ben Orbán Viktor a Blikk egyik olvasójának kérdésére, aki azt tudakolta, lesz-e a fiából király. Maga Orbán református, felesége, Lévai Anikó katolikus, aki boldog volt, hogy tíz évvel a polgári esküvőjük után 1996-ban oltár elé állhatott. Gáspárt metodista, Ráhelt református, három testvérüket pedig katolikus pap keresztelte.

További cikkek

Baleset

Megrázó képeket kaptunk: ebben az autóban égett halálra a 20 éves fiú Tolna megyében

Baleset

Kiderült, ki halt meg az M1-esen történt tragédiában

Ez is érdekelhet

metropol.hu

Mentőhelikoptert riasztottak: nagy a baj az M1-es autópályán

metropol.hu

43 évesen meghalt a magyar színész, kómába helyezés előtt üzent a covidos anyuka

origo.hu

Ilyen vicces macskás fotógalériát még biztosan nem látott

hirtv.hu

Orbán Viktor: Nem szabad elfogadni, hogy az EB politikai döntést hozzon

szon.hu

Modern felvonó visz majd fel a Kopaszra

origo.hu

Elkészült az új balatoni nádtérkép

mindmegette.hu

Ezzel a dupla menüsorral te is könnyen a hétvégi ebédek királya lehetsz

origo.hu

Újabb befektetést kapott az SDSYS, ezúttal a GB & Partners száll be a Hiventures mellett, összesen több mint 1,3 milliárd forinttal

ripost.hu

Most kaptuk a hírt: holttest hever az újpesti panelház előtt

life.hu

Young G Béci elszólta magát Kulcsár Edina válásáról: ő másképp tudja a történetet

borsonline.hu

Bejelentették, mikor kapják vissza a családok az szja-t, és mikor jön a 13. havi nyugdíj

origo.hu

10 sztár, akit hatalmas kár ért rablás vagy lopás miatt - galéria