Zártosztályra vitték a híres magyar írónő zaklatóját

írás
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 12. 19:30
A világ zajától elvonultan él a népszerű írónő, Vavyan Fable. Évek óta nem fogadott újságírókat, a Bors munkatársaival most kivételt tett.
Gergály Judith

A fővárostól három­órányira, a zalai dombok és erdők ölelésében tűnik fel a festői rezidencia. Az udvarban vagy tíz kutya szaladgál, a karámban a lovak békésen legelnek. Azonnal kiderül, a sikerkönyvek szerzőjének az állatok közelsége ugyanolyan lételeme, mint az írás.

Dolly kutya július óta él ve­lünk. Csak azért tartották, hogy szüljön. Nagyon zárkózott volt, de egy hónapja már csóválja a farkát. Zsöti kutya cukorbeteg, mindig pontosan kell ennie. A lo­vaim többsége borzasztó körülmények között élt, úgy kerültek ide, hogy inkább megvettem őket – mondja Vavyan Fable, vagyis Molnár Éva.

Más dimenzió

Interjú közben Shyba macska is megérkezik, róla megtudjuk, hogy testvérével egy szatyorban dobták ki a szeméttelepre, onnan hozták haza. Aztán az írásra terelődik a szó. – Ha éppen könyvet írok, megszűnik számomra a külvilág, és hanyagolom. Van egy külön szobám, ahová ilyenkor bezárkózom. A férjemnek néhány évtized alatt sikerült is ehhez hozzászoknia.

Többször fenyegették

Rajongótábora évtizedek óta töretlen. Sokan szeretnének vele kapcsolatba kerülni. Előfordul, hogy barátságot köt egy-egy olvasójával, ám a népszerűség árnyoldalait is megismerte. – A legtöbben azért akarnak velem találkozni, hogy segítsek kiadni az írásaikat. Volt, aki újság­írónak mondta magát, kifaggatott a készülő regényemről, majd írt hamar egy nagyon hasonlót. És volt egy rajongóm, aki olyat olvasott ki a regényemből, amit sérelmesnek tartott. Megfenyegetett, hogy megöl, ezért a rendőrséghez fordultam. Úgy tudom, elmegyógyintézetben kezelték.

Angliában is jó

Szabadidejében szívesen utazik. Például Angliába mindig visszahúzza a szíve, mintha ott élt volna előző életében. Sokat olvas, de ritkán a saját műfaját. – Fantasyt nem olvasok, de írni nagyon szeretem. Ahogy akciót és kalandot is ritkán olvasok, de írok. A történelmi regények és dokumentumleírások a kedvenc olvasmányaim. Aztán már megyünk is. Irány a nyüzsgő, ideges nagyváros! Egy kicsit bizony ott maradtunk lelkileg Vavyan festôi birtokán...

Ápolónőből lett író

Molnár Éva 11 éves kora óta ír. Egészségügyi szakközépiskola után ápolónőként dolgozott, többek között a Hon­véd­kórházban és az Újpesti Szülőotthonban. Első regénye, a Halkirálynő és a kommandó 1987-ben jelent meg, s azonnal nagy siker lett. Felvette a Vavyan Fable írói nevet. Az­óta több mint negyven regényt írt. Férjével él a birtokon. Egy fia van, aki villamosmérnök Budapesten.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.