Nutellával kente be diákja pucér testét a sármos tanár

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 24. 20:00
A dráma szakos Andrew Wilson és a lány szülei egy focicsapat miatt haverkodtak össze, ami csak rásegített a perverz szerelmi viszonyra.
Bors

Azzal vádolnak egy angliai tanárt, hogy szexuális viszonyt folytatott egyik diákjával. Eddig sajnos szokványos a történet, de a részletekről ez korántsem mondható el.

Volt, hogy a dráma szakos Andrew Wilson valahogy kikérte egy óráról a lányt, hogy egy haverja lakásán szexeljenek, aztán visszaértek a suliba, mire az iskolabusz indult, így a szülők sem sejtettek semmit - írja a Daily Star.

De Wilson aztán a szülőket is felhasználta, hogy többet lehessen közel diák szerelméhez, aki egyébként a bíróságon azt mondta, mindenki imádta a suliban a férfit, mert nagyon sármos volt. Szóval Wilson valahogy összebarátkozott a szülőkkel is, aminek az adott apropót, hogy ő és a család is nagy rajongói a Leeds United nevű angol focicsapatnak.

Ennek köszönhetően olyan is volt, hogy egymásnál töltötték az estéket, ami lehetőséget adott a férfinak, hogy pár óvatlan pillanatban megfogdoshassa diákját.

Úgy tűnik, a törvénytelen kapcsolatból szerelem lett, mert tanár és diákja sülve-főve együtt voltak, amikor csak meg tudták oldani.

A bíróságon az is kiderült: volt, hogy Nutellával kenték be egymás csupasz testét, amit aztán lenyaltak egymásról.

Wilson ügyvédje egyelőre azzal akarja védence büntetését enyhíteni a bíróságon, hogy kirúgták, a házassága is gallyra ment és valószínűleg az otthonát is el fogja veszíteni.

A bíró szerint Wilson “megsértette a tanár-diák viszonyt”. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.