Aktuális

Mindenét eladta, hogy megvalósítsa kétéves gyereke álmát - fotók

Bors

2015. november 2. hétfő 14:00

Bár sikeres üzletember volt, fogta magát és eladta a 90 milliós házát és a cégét, hogy kétéves kislányát egy öt éves világkörüli útra vigye. Azt mondja, a szülők többsége túl elfoglalt, így a gyerekeknek általában nincs rendes apaképe.

Szó szerint mindenét feláldozta kétéves kislányáért az a férfi, aki egy öt évre tervezett világkörüli úttal ajándékozta meg gyermekét.

A Sanghajban élő Csü hosszú évek kemény munkájával saját céget tudott alapítani, ami be is indult, vett is egy száz négyzetméteres házat.

A céget viszont most eladta, csakúgy, mint a kétmillió jüant (kb. 90 millió forint) érő palotát. A koreai származású férfi ebből valósítja meg gyereke álmát.

A fantasztikus útra három hónapot készültek és augusztusban el is indultak. Az utat egy lakókocsival teszik meg, ami Csü szerint néha kicsit kényelmetlen, de azért megteszi.

Azt mondja, az elfoglalt, állandóan dolgozó szülők mellett a legtöbb gyereknek még rendes apaképe sincsen, ő pedig nem akar ebbe a hibába esni. “Egy gyerek szemében mindennél fontosabb, hogy az apja mindig ott legyen vele, amikor felnő” - vallja Csü, aki természetesen dokumentálja is az utazást.

Arról sajnos nem ír a Shanghaiist, merre járnak éppen, mint ahogy arról sem, mi történt a gyermek anyjával. 

További cikkek

Gyász

Édesanyja karjai között hunyt el az újszülött kislány

Horror

Gyomorforgató, mi került elő a férfi fagyasztójából, még a rendőrök is rosszul lettek

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elfeledett kincsekre bukkantunk egy régi Renault-szalonban – képek

ripost.hu

Bréking: elfogták a szíven szúrt budapesti édesapa gyilkosát

life.hu

Baleset miatt került kórházba a magyar énekesnő és kislánya, másnap kiderült, hogy koronavírusosak

hirtv.hu

Deák Dániel: Hatalmas kudarc az ellenzék népszavazási kezdeményezése

origo.hu

Megint eltűnhet egy népszerű, emblematikus állat

mindmegette.hu

Heti 10 recept: itt a farsang, tarolt a szalagos fánk, de egy jó bolognaira is volt igény!

vg.hu

A negyedik oltás is kevés az omikron ellen

kemma.hu

Rendőrt gázolt egy férfi menekülés közben Tatabányán

ripost.hu

Fehérbe borul az ország: kiderült, melyik nap éri el hazánkat a havazás

vg.hu

Koronavírusban elhunyt az énekesnő, aki szándékosan fertőzödött meg

origo.hu

Az egész világon példátlan újítást vezettek be az Audi győri üzemében