Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton az MTI-hez eljuttatott figyelmeztetésében azt írta: egy érkező mediterrán ciklon hatására szombat kora estétől dél felől intenzív eső várható. A csapadék mennyisége az ország déli felén 25-45 milliméter, míg északon, északkeleten 10-20 milliméter között valószínű.
Emiatt vasárnapra Baranya, Somogy, Bács-Kiskun és Csongrád megyére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adtak ki.
Ugyancsak a 24 óra alatt lezúduló jelentős mennyiségű csapadék veszélye miatt Budapestre és Pest megyére, továbbá Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Fejér, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Kiemelték továbbá, hogy vasárnap az Alföld északi részén és az Északi-középhegységben viharossá fokozódik a szél is. A legerősebb lökések 60-70 kilométer/óra körül várhatók, de a Nyugat-Dunántúlon is előfordulhatnak 60 kilométer/órát meghaladó széllökések.
Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet 5-11 Celsius-fok között valószínű. A nappali maximumok 7-12 fok között alakulhatnak.
Az OMSZ Facebook-oldalán azt írja, hogy az Északi-középhegységben, főképpen a Mátra, Bükk magasabb pontjain vasárnapról hétfőre virradó éjszaka akár havazhat is.
Hozzávetőlegesen így válhat havassá a táj a Kárpátokban, illetve annak északkeleti peremvidékén. Hazánkban az Északi-köz...
Posted by Országos Meteorológiai Szolgálat on Saturday, October 10, 2015
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.