Aktuális

Halál az átjáróban: születésnapjára maradt árván a 13 éves Brigi

Sudár Ágnes, Kisalföld

2015. július 25. szombat 09:00

Mint minden tizenhárom éves lány, Brigi is izgatottan várta a születésnapját. Ünnep helyett azonban tragédia történt: szülei és két testvére meghalt egy vasúti átjáróban.

Szívszaggató hallgatni a pápai nagyszülői házból kiszűrődő hangokat. A csütörtöki tragédiában meghalt rokonokat siratják. A pápai család két gyermekével a hátsó ülésen Csornára vitt vasat, amikor egy vasúti átjáróban az apa vélhetően nem vette észre a piros jelzést, és egy vonat maga alá gyűrte az autót. Mind a négyen meghaltak. Középső lányuk a nagyszülőknél aludt, nem utazott velük.

– Brigi vigasztalhatatlan. Csak sír, és azt kérdi, miért nem ült ő is az autóban – mondja az egyik családtag a nagyszülői ház előtt. Brigitta a nagyszülőknél fog élni, a gyámsági eljárást már intézik. Csütörtök este elment egy mé­csessel az eddigi otthonához. A lakás üres, be senki nem ment. Még Brigi sem.

A rendőrség továbbra is vizsgálja a baleset körülményeit, a család ismerősei ugyanakkor azt mondják, Laci sok éve vezetett. Mivel munkájuk miatt szinte mindig jöttek-mentek az országban, ezért csak a szerencsétlen véletlen és nem a rutintalanság okozta a tragédiát.

Brigi pénteken lett 13 éves. A tortáját a szülők napokkal ezelőtt megrendelték. Elfújni a gyertyákat azonban már sosem fogják.

Hiába próbálták megmenteni őket

Többen várakoztak a 86-os úttal párhuzamos vasúti átjáróban. A szemtanúk szerint próbálták megállítani a családot, és jelezni nekik, hogy jön a vonat, de minden igyekezetük ellenére a sínekre hajtottak. 

– Egy traktoros állt legelöl, mögötte még néhány kocsi és én. A traktor vezetője szállt ki először, integetett, kiabált, hogy álljanak meg, majd mi is jelezni akartunk nekik, de nem láttak. A következő pillanatban már tolta őket maga előtt a vonat – mondta Jónás, a kamionsofőr, aki naponta átmegy ezen a vasúti átjárón.

A helyszínre péntekre négy mécsest vittek a családtagok. Kerestük őket otthonukban, de annyira megviselték őket a történtek, hogy nem akartak beszélni róla. A méhtelepen, ahová a pápai apuka bement a tragédia előtt, annyit mondtak, hogy többször járt ott, és elindulása előtt valamiért feszült volt. Talán ez is közrejátszott, hogy nem vette észre a tilos jelzést.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Duplájára nőtt hirtelen egy óriási napfolt, kitörés érheti el a Földet

origo.hu

Megrázó képeken az oslói terrortámadás

borsonline.hu

Zokogva jelentkezett be Berki Mazsi: Hatalmas bejelentést tett – videó

mandiner.hu

Vallott az állítólagos kém – elmondta, mi volt az oroszok eredeti terve Ukrajnával

metropol.hu

Most érkezett: baleset történt a Nyugati téren

vg.hu

Hosszú sorok, késések és járattörlések az európai repülőtereken – ezt tegyük, ha velünk is megtörténik

mandiner.hu

Ál-Klicskó verte át Berlin polgármesterét

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. június 26.: A Bika megbocsát, a Mérleg szerelmes hangulatban lesz

life.hu

Gyógyszerkészítmény az emésztési zavarok ellen (x)

borsonline.hu

Már a szomszédban van: Koleraveszély miatt adtak ki figyelmeztetést

borsonline.hu

Rossz hírt közölt a NASA, hatalmas aszteroida száguld a Föld felé

borsonline.hu

Riasztást adtak ki: Kegyetlen, ami az ország felé közelít

További cikkek

Tragédia

Igazi vérfürdő volt – Újabb tragédia történt egy strandon

Tragédia

Sokkoló részletek a Zala megyei tragédiáról: Anya nélkül maradt két kislány, egyikük életéért küzdenek