Aktuális

Gyilkos szamarak: senki nem felel Sándor haláláért?

L. E.

Létrehozva: 2015.07.05.

Hiába állítja három szakértő is, hogy Horváth Sándort két szamár, Muki és Szamóca ölte meg, a bíróság nem hirdet ítéletet.

Egyetlen nyu­godt perce sincs 2013. május 13-a óta a Horváth családnak.

A 65 éves Sándor ezen a napon körmendi otthonából magyarsze­csődi nyaralójukba akart menni motorral. A férfi azonban soha nem ért a hétvégi házhoz, mert szomszédjuk két szamara, Muki és Szamóca lerántotta a motorról és megölte.

A gyilkossági ügy bí­róság elé került, ahol három orvos szakértő is megerősítette, hogy a két állat harapásai okozták Sándor halálát. Ez azonban nem volt elég bizonyíték a bíróság számára, ezért DNS-vizsgálatot is kértek. A minták azonban olyan mértékben roncsolódtak és szennyeződtek, hogy nem lehetett használni azokat.

– Biztos igaza van a bíróságnak, hogy alaposan ki akarja vizsgálni a férjem ügyét, de nagyon várjuk már, hogy vége legyen az egész procedúrának. Talán akkor a lelkünk is megkönnyebbülne – mondja az áldozat felesége, Erzsébet.

Információink szerint a bíróság ki sem jelölt még időpontot az ítélethozatalra.

– Úgy tudom, most egy olyan szakértő véleményét várják, aki meg tudja mondani pontosan, milyen kritériumai vannak, hogy valaki ős­termelő legyen. A tanya tulajdonosa ugyanis ezt állítja magáról – közli az özvegy.
Úgy tudjuk, a szamarak gazdája eladta a tanyáját. A két állat időközben a Noé állatotthonba került. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714993510
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192986_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192281_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714993510
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184251_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714993510
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190701_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Volt, aki kétségbe vonta? Bombázó édesanya lett az egykori tinisztárból

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika