1,5 millióért sem adja az Üvegtigrist András

büfé
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 14. 09:00
Jó helyen van ez a kocsi – mondja Bogai András, vagyis az igazi Lali. Az azonos nevű filmben szereplő Üvegtigris büfé a mai napig üzemel.
Hunyadi Áron

Ha Piliscsabáról Tinnye felé tartunk, félúton az egyik kanyarban egy ábla hirdeti: Üvegtigris. Persze ugyanúgy nem látni elsőre, ahogy Rudolf Péterék mára legendássá váló filmjében: ha Budapest felől jössz, mögötted van a tábla, ha az ellenkező irányból, akkor pedig egy fa takarja ki.

Az igazi Üvegtigrist üzemeltető Bogai András mégis azt mondja: jó helyen van az a kocsi. Ugyanis éppen ott áll, ahol a filmekben is, emiatt aztán a mai napig a trilógia hangulatát idézi, gyakran keresik fel a rajongók, sőt a szereplők is.

– Legutóbb Besenczi Árpád, vagyis Rezső az egyik rendőr hozta ki ide a családját. Kedves volt, fotózkodott egy rajongóval is – meséli Schuck Adrienn, aki Andrással együtt viszi az Üvegtigrist. A büfékocsi 2005, vagyis a második rész forgatása – az első után még elvitték – óta áll ugyanazon a helyen. András utána vásárolta
meg a kanyarban álló táblával és a névhasználattal együtt. Jó üzletnek bizonyult, főleg mert a közelben álló étterem és panzió is felvette a kultikus nevet.

– Volt, aki másfél millió forintot is fizetett volna a kocsiért, de nem adtuk – meséli András.

Az élet itt másolta a filmet, hiszen Laliék is hiába próbálkoztak azzal, hogy odébb vigyék az Üvegtigrist. De nemcsak ez az egyetlen példa erre.

– Sokan kérdezik, hogy van-e alkoholmentes sör, majd az igenlő válasz esetén közlik, hogy akkor dobjuk ki a p.csába. A Kecskés Karina által alakított Bettit – aki Lalival folytat titkos viszonyt – is sokan keresik a pult alatt – meséli Adrienn, aki egyetlen ellenpéldát tud. A Király Sanyit alakító Horváth Lajos Ottót civilben meg sem ismerte, mikor a forgatásra érkezett, annyira más volt, mint a szerepe.

Nagyon bejött az Ízirájder, öcsém

Az Üvegtigris első részét Rudolf Péter rendezésében és főszereplésével 2001-ben mutatták be, azóta két folytatása is volt 2006-ban és 2010-ben. Csak az első részt 130 ezren látták a moziban, a második pedig az elmúlt két évtized legerősebb nyitó hétvégéjét produkálta. Igazi kultfilm lett az Üvegtigris, a beszólásokat – Ízirájder, öcsém, Miért Üvegtigris? Mér’ mi legyen? Fapuma? – azóta is idézik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.