Ükunokázott a legidősebb Bors-olvasó

Bors
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 12. 12:30
Az üknagymama és ükunoka között több mint egy évszázad a korkülönbség. A 107 éves Katin néni minden napját a Borssal kezdi.
Balajti Péter

Hiába no, a vér nem válik vízzé: egészség, szeretet és boldogság hatja át a piliscsabai Bélik Kati néni egész családját. Még akkor is, amikor a Németországban élő unokája famíliája hazatér, és mind az öt generáció találkozik. Az ország legidősebb Bors-olvasója a napokban láthatta és tarthatta kezében először öt hónapos ükunokáját, Lennoxot, akitől 107 esztendő választja el.

Az idei, ritka különleges találkozó apropóját az idős asszony kisebbik lánya, Vera 69. születésnapja adta.

– Nem tagadom, édesanyám egészségi állapota az utóbbi időben rohamosan romlott. Olykor elfelejt dolgokat, néha zavaros a beszéde, de tudom és elfogadom, hogy mindez a korral jár. Amit viszont kevesen hinnének el, édesanyám minden reggel a Borsot olvassa, történhet bármi, a kedvenc lapjával kezdi a napot – magyarázza a család motorja, aki a nap 24 órájában idős mamája gondját viseli.

– Anyukám családszeretete áthat bennünket. Bár a nővéremmel közös öcsénk 59 évesen elhunyt, mellettünk hat unoka, tizennégy dédunoka és három ükunoka szeretete és törődése igazi éltető erő a számára. Hiába a sok száz kilométer távolság, a kint élő rokonok évente többször is igyekeznek hazalátogatni, s megy a nagy sztorizás, mindenkinek van egy-két jó története és kedves szava a másikhoz. Ilyenkor egy picit megállok, nézem a nem ritkán húsz-harmincfős társaságot, az elégedettségüket, érzem a mindenkit átjáró jó hangulatot és mindezért mérhetetlenül hálás vagyok az anyukámnak – vallja be Vera.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.