Aktuális

Hajtóvadászat indult a párizsi túszejtő barátnője után

MTI

2015. január 10. szombat 14:15

Továbbra is nagy erőkkel kereste szombaton a francia rendőrség a 26 éves Hayat Boumeddiene-t, a párizsi kóser boltban túszokat ejtő iszlamista barátnőjét, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett a montrouge-i lövöldözésben, amelyben egy rendőrnő életét vesztette. A nő tavaly több mint ötszáz alkalommal beszélt telefonon a Charlie Hebdo című szatirikus lap elleni 12 áldozatot követelő merényletet elkövető testvérpár egyik tagjának feleségével.

Francois Molins párizsi ügyész szombat hajnali sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a dzsihadista testvérek, Said és Chérif Kouachi jól ismerték a párizsi túszejtő és montrouge-i lövöldöző Amedy Coulibalyt. Az utóbbi időben párjaikon keresztül "állandó és részletes" kapcsolatban álltak egymással.

Chérif Kouachi feleségét, Izzana Hamydot már szerdán őrizetbe vette a rendőrség. Amedy Coulibaly barátnője viszont jelenleg a legkeresettebb ember Franciaországban. Az ügyész tájékoztatása szerint 2014-ben a két nő több mint ötszáz alkalommal beszélt egymással telefonon. A három nap alatt az elkövetők környezetéből 16 embert állítottak elő, közülük még öt embert hallgatnak ki, a többieket elengedték.

A barna hosszú hajú, gyermeki arcú 26 éves Hayat Boumeddiene nagyon vallásos, az arcát is eltakaró muzulmán öltözéket visel, s emiatt a Le Parisien című napilap szombati száma szerint pénztárosi munkahelyét is kénytelen volt feladni. A hétgyermekes családban született nő 1994-ben vesztett el az anyját, 2009-ben muzulmán házasságot kötött Coulibaly-val.

Az algériai származású Kouachi testvérek Párizsban született francia állampolgárok, fokozatosan radikalizálódtak, a fiatalabb Chérif 2004-től tartozott egy Irakba harcosokat toborzó párizsi iszlamista csoporthoz, emiatt börtönben is ült. Said 2011-ben Jemenben kapott fegyveres kiképzést, de a francia rendőrséggel soha nem volt dolga.

Amedy Coulibaly köztörvényes bűncselekményekért többször is ült börtönben, ott radikalizálódott és ott ismerte meg Chérif Kouachit. A mali szülőktől Franciaországban született terrorista túszainak azt mondta, hogy a mali francia katonai beavatkozást és nemzetközi koalíció szíriai bombázásait akarta megbosszulni. Az RTL rádió szombaton hozta nyilvánosságra azt a felvételt, amelyet pénteken rögzítettek. A rádió a túszejtés alatt felhívta a kóser boltot, Coulibaly felvette a telefont, de nem szólt bele, mellétette a kagylót, s hosszú vitába kezdett a túszokkal Franciaország külpolitikájáról. A vita a dzsihadista eltökéltségére, terrorista meggyőzéségre és olyan retorikára világít rá, amelyben nem volt helye a tárgyalásnak.

Hasonlóan gondoltak a Kouachi testvérek, akik nem voltak hajlandók tárgyalni a rendőrökkel, miután péntek reggel egy Párizstól negyven kilométerre található ipari területen egy nyomdaüzembe menekültek be. Az ügyész elmondása szerint az idősebb testvér a rendőrökkel folytatott reggeli tűzpárbajban a torkán megsebesült. A nyomdában túszul ejtették az üzemvezetőt, majd 10 óra 20 perckor elengedték. Ezt követően az első emeleten húzták meg magukat, de nem tudták, hogy a nyomda egyik alkalmazottja is elbújt az épületben.

A csendőrség különleges alakulata 10 óra 45 perckor megpróbált kapcsolatba lépni velük, üzeneteket hagytak a telefonjaikon, de a két testvér nem jelentkezett. "Egyáltalán nem reagáltak a tárgyalásokra" - hangsúlyozta az ügyész. Később derült ki, hogy egyikük kapcsolatba lépett a BFM hírtelevízióval. A felvételt, amelyben egy dzsihadista csoport tagjának vallja magát, a nyomda rendőri megrohamozása után tette közzé a televízió.

A támadás délután 5 órakor indult meg, amikor "a bejárati ajtó kinyílt, a két férfi kilépett és sorozatlövéseket adott le a rendőrökre". A kalasnyikovokkal felfegyverkezett terroristákra gránátokat dobtak a rendőrök, ők azonban folytatták a sorozatlövéseket, a rendőrök ezt követően lőtték le őket. Az akcióban egy rendőr könnyebben megsebesült.

A nyomdában az ügyész szerint robbanószereket, valamint egy M82-es sorozatvetőt, egy rakétát, tíz könnygázgránátot, két kalasnyikovot és két automata pisztolyt is találtak a nyomozók.

A két testvér az ügyész szerint a péntekre virradó éjszakát az erdőben töltötte Villers-Coteret nevű település közelében, ahol hatalmas rendőri készültséget rendeltek el. Péntek reggel gyalog jöttek ki az erdőből Nanteuil-le-Haudouin nevű falunál, ott megtámadtak egy autóst, elvették a járművét, majd menekülés közben belefutottak a rendőrökbe. Ekkor tört ki tűzpárbaj, ezt követően menekültek be a nyomdába.

A kóser bolt ellen 5 órakor azért indították meg a támadást a rendőrök, mert Coulibaly azt mondta: megöli a túszait, ha támadás indul a Kouachi testvérek ellen. A rohamban a túszejtőt megölték, egyetlen túsz sem sérült meg, négy rendőr sérült meg könnyebben. A nyomozók négy túsz holttestét találták meg a boltban, akiket a túszejtés kezdetén ölt meg Coulibaly. Két orosz Tokarev-puska, két kalasnyikov, egy kés és 15 rúd alakú robbanóanyag volt a támadónál.

A nyomozók arra is keresik a választ, hogy Franciaországból vagy külföldről, esetleg Jemenből finanszírozták-e a támadásokat, miután a testvérek azt állították, hogy az al-Kaida jemeni szárnyához tartoznak. Péntek este a szervezet egyik tagja azt mondta, hogy ez a csoport irányította a fegyveres akciót, gondosan kiválasztva a célpontot.

További cikkek

Bukás

Óriási bukás lett a baloldali aláírásgyűjtés: elkéstek és keveset gyűjtöttek

Sztrók

Súlyos károsodást szenvedett a sztrókja után M. Richárd

Ez is érdekelhet

life.hu

Kulcsár Edina vőlegényével, Mátéval is úgy szakított, mint Csutival

ripost.hu

120 rendőr, 57 helyszín: csaknem 100 milliós csalást követett el a veszélyes magyar banda

origo.hu

Megérkezett a hóvihar - már Budapesten is havazik - videók

vg.hu

Visszavonulót fújt a forint

szon.hu

Pikáns jelenet - melltartóban táncol Barbi (videó)

origo.hu

Prémium összehajtható mobilokkal készül a Xiaomi és az Oppo

nemzetisport.hu

MTK: a másodosztályba igazolt a létszámfelettivé vált szélső

origo.hu

A BMW erős évet zárt 2021-ben

ripost.hu

Ez a négy csillagjegy sokszor csalódott már a szerelemben

mandiner.hu

Franciaországban februárban fokozatosan feloldják a korlátozásokat

nemzetisport.hu

BL: nem játszhatnak Franciaországban az oltatlan Chelsea- és Real-játékosok

origo.hu

Óriási bukás lett a baloldali aláírásgyűjtés: elkéstek és keveset gyűjtöttek