Azzal vádolnak egy kínai nőt, hogy a nyílt utcán gyújtotta fel férje szeretőjét. A Kunming városában történt eset már csak azért is fokozottan horrorisztikus, mert a jelenetet egy arra haladó autóból fel is vették - írja a Shanghaiist.
Az eset még múlt pénteken este történt, amikor a Si keresztnevű tettes egy piros vödörrel a kezében odament az egyik teaház előtt állő nőhöz, majd megkérdezte: "Te vagy az, aki el akarja venni tőlem a férjemet?" A választ viszont már nem várta meg. A teaház tulajdonosa elmondta, a nő paprikaspray-vel fújta le a mit sem sejtő szeretőt, majd átment az út túloldalára, és egy odakészített fehér vödörből lelocsolta benzinnel, majd meggyújtotta áldozatát.
Ahogy az a felvételen is látszik, 3-4 méteres lángok csaptak fel, a nő pedig hátborzongató üvöltés közepette összeesett, és még a helyszínen meghalt. Teste szó szerint feketére égett, az azonosításnál fel sem ismerték először. Si a támadás után úgy döntött, saját magával is végez, ezért növényvédőszert ivott, majd megvágta magát egy késsel. A mentők azonban még időben kiértek, és a kórházba szállították a gyilkost. "Értelmetlen az életem, ha egyedül kell tovább élnem. Meg akarok halni" - mondta méregtől habzó szájjal a magából kivetkőzött Si a mentőben.
Si korábban egy hotelban dolgozott, férje pedig buszsofőr volt. Van egy lányuk, aki idén került be az egyik egyetemre. Kapcsolatuk egy éve kezdett gyengülni, amikor is a felgyújtott nő bejött a képbe. Az áldozat állítólag azt akarta kierőszakolni a férjtől, hogy váljon el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.