Kánikula: ezt a napot kell még kibírnunk

strand
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 11. 08:55
Tizennégy megyére adtak ki egyes fokozatú figyelmeztetést mára. A több napja tartó kánikula extrém megterhelést jelent, sőt a pázsitfüvekre és gombákra érzékenyek még komolyabb kihívással szembesülhetnek. Igaz, a meteorológus már látja az enyhülést.
Balajti Péter

Sokadik napja tart a kánikula, mára 14 megyére adtak ki egyes fokozatú hőségriadót. Szervezetünk pedig egyre nehezebben viseli a többnapos kánikulát. Dr. Pintér Ferenc, a Meteo Klinika vezetője azt mondja, ma tetőzik a hőhullám.

– Bár fronthatás nem érvényesül a napokban, a nagy forróság a szív- és érrendszeri betegeket, a vérnyomás-problémával élőket komolyan megterhelik, s ilyenkor az agyi katasztrófák száma is megugrik. Bár csütörtökön zivatarok már előfordulhatnak, ám ahelyett, hogy lehűtenék a levegőt, átmenetileg fülledtté teszik azt – mondja, majd a megelőzésre is kitér.

– Fontos, hogy hűvösen tartsuk a környezetünket. Mivel éjszaka minimálisan hűl csak le a levegő, akinek nincs klímaberendezése, az elsősorban kora reggeli szellőztetéssel, illetve nap közbeni árnyékolással, redőnnyel, függönnyel, besötétítéssel védekezzen a ház, illetve a lakás felmelegedése ellen. A szervezetünket többszöri tusolással hűthetjük, ha nincs rá mód, akkor hideg vizes csukló- és alkarborogatással, és az izzadást biztosító öltözékkel, folyadékkal tehetünk a testünk túlmelegedése ellen – sorolja a tanácsokat.

Pintér szerint a forró napokon mérsékelten végezzünk fizikai és szellemi munkát is, mert a megszokottnál nagyobb terhelésnek tesszük ki a szervezetünket. S éppen ezért, ebben az időszakban könnyű ételeket étkezzünk.

– Menetrendszerűen érkezett a nyár, hiszen az elmúlt négy évben háromszor volt ilyen meleg ebben az időszakban – mondja Pártai Lucia meteorológus. – Sőt 2003. június 12-én 30,6 Celsius-fokig emelkedett a Balaton hőmérséklete! Ettől a héten nem kell tartani, hiszen péntekre már mérséklődik a hőmérséklet, onnantól pedig egy csapadékos hidegfront hatására vasárnapig fokozatos enyhülés várható. A hét végére a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 fok körül alakul majd, újabb hőhullámnak pedig június 20-áig nyomát sem látni.

Tombolnak a pollenek

Az érzékenyeknek nem csak a hőséggel, de a magas fokozatba kapcsoló allergén növényekkel, különösen a pázsitfűfélék és a gomba virágzásával is meg kell küzdeniük. Salgótarján és környéke kivételével, ahol csak alacsony, illetve közepes a pollenerősség, gyakorlatilag az egész országban magas, illetve extrém magas értékeket mértek a két szezonális növénynél. A legrosszabb a helyzet Veszprémben, ahol a levegőben mindkét növény nagyon magas pollentartalma mutatható ki, illetve Békéscsabán.

Ésszel strandoljunk

Délelőtt 11 és délután 15 óra között ne tartózkodjunk közvetlenül napon, mert ilyenkor a legerősebb az UV-sugárzás l Vegyünk könnyű pamutpólót, szalmakalapot, hogy védjük a testünket a káros sugarak ellen, megfelelő napszemüveggel pedig óvjuk a látásunkat. l Gondoskodjunk a folyamatos ivóvízpótlásról! 2,5–3 liter ajánlott egy forró napon. l Felhevült testtel ne ugorjunk a vízbe! l Ittas állapotban a vízpartot is kerüljük. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.