Aktuális

Obamáék kiakadtak a francia elnök szeretőjén

Bors

2014. január 17. péntek 12:00

Diplomáciai botrány lehet Francois Hollande szerelmi életéből. Februárban ugyanis Washingtonba látogat a francia elnök, aki állítólag szeretőjét viszi magával. A Fehér Ház máris pánikol. Közben kiderült: a botrány miatt megszűnt az állami megbízása a csábító színésznőnek.

Nem telik el úgy nap, hogy ne halljon az ember Francois Hollande szerelmi ügyéről. A francia elnök legutóbbi szerencsétlen magyarázkodása nem sült el éppen a legjobban, ráadásul már nemcsak Párizsban követik érdeklődve a fejleményeket, hanem a tengerentúlon is.

Hollande-nak ugyanis február 11-én Washingtonban lesz jelenése, ahol Barack Obama amerikai elnökkel találkozik. Arra a kérdésre, hogy kit, azaz melyik nőt – Valerie Trierweilert, a jelenlegi barátnőt vagy éppen az új szeretőt, Julie Gayet színésznőt – viszi-e magával az Egyesült Államokba, Hollande nem volt hajlandó egyértelmű választ adni.

Viszont erre Washington is kíváncsi lenne. A Fehér Házban ugyanis máris pánikolnak a lehetséges következmények miatt. Washingtonban a hajuk is égnek áll az elnöki stáb dolgozóinak, ha maguk előtt látják, hogy Obamának egy szeretővel kell majd kezet fognia és bájcsevegnie. Márpedig könnyen elképzelhető, hogy ez lesz. Azt ugyanis még a washingtoni francia követség sem tudja, hogy ki lesz a választott, a meghívás egyelőre Francois Hollande plusz egy főre van kiállítva.

Mindenesetre Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője kijelentette: Obama továbbra is szívesen találkozik Hollande-dal. Szakértők szerint ha a francia államfő mégis a szeretőjét választja, akkor az amerikaiak megpróbálják majd eldugni valahol a tömegben.

Közben kiderült, hogy a francia kormánynak is egyre kínosabb az ügy. Julie Gayet ugyanis ez évtől lett volna tagja a Villa Medici bizottságnak, amely a művészeti finanszírozásokról dönt. A kormány azonban bejelentette: visszavonták a színésznő kinevezését. A pontos okokról nem tudni, de nem nehéz kitalálni, hogy mi állhat a háttérben.
 

További cikkek

Börtön

Törölj mindent! – utasította diákját a vele szexelő tanárnő

Bűntény

Élő adásban rontotta meg kislányait a horroranya

Ez is érdekelhet

borsonline.hu

Ájultra erőszakoltak egy 5 éves kislányt, jelenleg is küzdenek az életéért

borsonline.hu

Két éve még egy sármos srác volt, most rettegnek tőle az emberek, ha meglátják

travelo.hu

A világ egyik leggyönyörűbb országában, Új-Zélandon jártunk

magyarnemzet.hu

A kispesti botrányokban érintett strómanok továbbra is kaszálnak

szon.hu

Véletlenül lőtt a vadász, 2 kilométerrel odébb meghalt egy újfehértói ember - Nem érzi magát bűnösnek

origo.hu

Harminc műtét után végre jól van a tülkét vesztett orrszarvú

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Corrales-bravúrokkal Spanyolország elődöntős

vg.hu

Fekete forgatókönyvet vizionál a lengyel kormányfő az ukrán helyzetről, a horvátok ellenzik a NATO-tagságot

hirtv.hu

Még a rendőrök is elsírták magukat: egy 15 hónapos kislány 5 napig ült édesanyja holtteste mellett

vg.hu

Lefújja az utazási korlátozásokat az Európai Unió

borsonline.hu

Ez lehet az omikron legelső tünete, mutatjuk, mire figyelj fel

origo.hu

Meg akart lógni az igazoltatás elől egy somogyi autós, az abroncsaitól a rendőrök is elképedtek