Merénylőnek hitték az ürömi motorost

bank
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 20. 11:00
Az egész országban hajtóvadászat folyik a Lehel utcai bankrobbantó után, tízmillió forint a nyomravezetői díj. Szombaton egy nógrádi településen ellenőriztek egy krosszmotor-tulajdonost, vasárnap pedig kétszáz rendőr lepte el Ürömöt.
S. D.

– Hozzánk is bekopogtak, igazoltattak, és néhány kérdést feltettek, például hogy ismerünk-e krosszmotorosokat – mondta lapunknak Böszörményi Zoltán. – Állítólag egy fekete overallt viselő motorost látott néhány idős asszony egy megállóból, a férfi fején fekete bukósisak volt.

– Lakossági bejelentés érkezett, ezután jelentek meg a rendőrök nagy létszámban a településen – közölte a helyszínen Kovács Viktória, az ORFK szóvivője. – Országszerte végzünk nyomozati cselekményeket, ötszáz rendőr vesz részt a tanúk és az elkövető felkutatásában.

Tegnap az Origo hírportál úgy értesült: nem csak a motortulajdonosokat ellenőrzik, egy ContourROAM fajtájú akciókamerát is azonosíthatott a rendőrség a Lehel utcai robbantóról készült felvételeken. Egy férfihoz azért csöngettek be és kérdezték ki a rendőrök, mert neki is van egy ContourROAM kamerája.

Egyre több motoros és biciklis használ ilyen kicsi, könnyű és strapabíró kamerát általában arra, hogy rögzítse, amit vezetés közben lát. A rendőrség nem erősítette meg, de nem is cáfolta az információt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.