Megvan a dabasi gyilkosság gyanúsítottja

dabasi
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 29. 15:00
A férfit azzal gyanúsítják, hogy szombat este leszúrta ismerősét egy dabasi családi házban. A nő a helyszínen belehalt sérüléseibe. A 43 éves férfit volt élettársa lakásában fogták el.
Bors

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi osztálya emberölés miatt indított nyomozást a szombaton éjszaka történt tragédia kapcsán, írja a police.hu.

– Lakatos János előzetes szóváltást követően dabasi családi házában egy késsel mellkason szúrta 43 éves hölgy ismerősét. A nő a helyszínen belehalt sérüléseibe – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. A támadás után Lakatos János elhagyta a helyszínt, tartózkodási helye azóta ismeretlen, a felkutatására tett intézkedések pedig még nem vezettek eredményre.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható Lakatos János tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 24 órában elérhető 06-1-236-28-83-as telefonszámot, vagy a rendőrség ingyenesen hívható 107-es illetve 112-es hívószámait. Bejelentését (h-cs: 8-16; p: 8-13) névtelensége megőrzése mellett a „Telefontanú”  06-80-555-111-es telefonszámán is megteheti.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.