Aktuális

Megint kézcsókkal sült fel Orbán Viktor - videóval

Bors

2013. december 7. szombat 07:24

Elrántotta a kézcsókra készülő Orbán Viktor elôl a kezét az 500 ezredik külhoni magyar állampolgár, Böjte Csaba édesanyja. Julianna néni is megkapta magyar papírjait, de a kormányfőtől csak a kézfogást fogadta el, a csókot nem.

Csókkirály A helyszín a Parlament volt, az ünnepségre csütörtökön került sor. A miniszterelnök először beszédet mondott, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes a magyar nemzet közjogi egyesítése ünnepének nevezte ezt a napot. Mindezek után adták át az okmányokat. Előbb a félmilliomodik külhoni, román állampolgársággal is rendelkező ferences rendi szerzetes kapta meg magyar dokumentumait, majd édesanyja következett. 

Az apró malőr nem ekkor, hanem az ünnepség végeztével esett meg. Orbán kézcsókkal akarta búcsúzóul megtisztelni az asszonyt, ám az idős hölgy kezét maga felé rántva jelezte: elég lesz a kézfogás is. Végül Orbán az enyhe, csókra fókuszáló előrehajolást fejbiccentéssé változtatta, majd mosolyogva távozott. 

Megilletődött Böjte anyja

Mi történt? Böjte Csabát és Orbánt baráti szálak fűzik egymáshoz. Évekkel ezelőtt családjával az erdélyi Parajdon Böjténél töltötte a karácsonyt, abban a szeretetotthonban, amit az atya sanyarú sorsú gyermekek felkarolására hozott létre. A miniszterelnök jól ismeri Böjte édesanyját is. Az idôs nô a kamerák kereszttüzében zavarban volt, ezért dönthetett úgy, hogy csak kezet akar fogni.

Indiában sem jött be a próbálkozás

A diplomáciában nincsen kézcsók! – mondta Görög Ibolya protokoll-szakértő az indiai affér kapcsán. A protokoll szabályai szerint sehol nem szabad így köszönteni a hölgyeket. Indiában október végén járt a kormányfő, határozott kézcsókkal szerette volna üdvözölni Sonia Gandhit, az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt elnökét találkozásukkor. Gandhi nem hagyta ezt, mivel a kézcsók nem számít udvarias gesztusnak az ázsiai országban.

Az idei év erős, abban a tekintetben, hogy Orbán úton-útfélen kézcsókokat oszt. Többnyire sikerrel. Az év eddigi legfiatalabb „csókosa” Egerszegi Krisztina kilencéves kislánya, Zille.  

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hat év munkáját vették el Szebeni Istvántól

vg.hu

Pánik a vonaton: ablakokat törtek ki és menekültek az utasok

metropol.hu

Szívszaggató látvány! Így néz ki Berki Krisztián sírja – Videó!

magyarnemzet.hu

Jönnek az új magyar rendszámok – mi a teendő a régiekkel?

ripost.hu

Megszakad a szív: Bányatóba fulladt két kisfiú Tatabányánál – videó

magyarnemzet.hu

A Hír TV-hez igazol Jeszenszky Zsolt politikai véleményvezér

borsonline.hu

Itt a kendőzetlen igazság: Photoshop nélkül így néz ki valójában Kim Kardashian feneke

mindmegette.hu

4 koktél + 1 pezsgőlimonádé, amivel feldobhatod a kerti partit

borsonline.hu

Súlyos dolgokat állít az utolsó szó jogán VV Fanni feltételezett gyilkosa

borsonline.hu

Sokkot kapott az édesapa: hazaérve holtan találta 3 gyönyörű kislányát

travelo.hu

HORVÁTORSZÁG TELE VAN TERMÉSZETTEL…(x)

További cikkek

Tragédia

Családi dráma: végzett 3 éves kisfiával, majd öngyilkos lett a rendőr

Tragédia

Kiváló úszó volt: Rejtély, mi okozta Dániel halálát a Tisza-tónál