Malina Hedvig magyar lett

megvert
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 21. 11:00
Felvette a magyar állampolgárságot, s Győrbe költözik a 2006-ban magyarsága miatt Szlovákiában megvert Malina Hedvig. Férje szlovák, ő is vele tart gyerekeikkel együtt a nyugat-magyarországi városba.
Bors

A szlovákiai magyar nőt még egyetemistaként, 2006-ban Nyitrán, a nyílt utcán verték véresre. Bűne az volt, hogy mobilján magyarul beszélt. A tetteseket nem fogták el, vizsgálatot pedig Malina ellen indítottak.

Azzal gyanúsították, kitalálta a történetet. Az ügyészség és a rendőrség zaklatta, pszichiáterek vizsgálták, igazat mondhatott-e? A történtek után hét évvel pedig ismét pszichiáter elé vinnék a kétgyermekes, bölcsész végzettségű anyát.

Ebből lett elege most a harmincéves asszonynak.

– Kényszer hatása alatt döntöttem, a szlovák hatóságok kényszerítenek arra, hogy elhagyjam az otthonomat, mert itt már nem élhetek szabadon – mondta Hedvig a pozsonyi Új Szónak.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.