Gőzerővel nyomoznak a kocogógyilkosság néven elhíresült ügyben a rendőrök. A 14 fős nyomozócsoport mellett a kerületi zsaruk és az akciósok is vizsgálódnak.
A rendőrség nem kommentálta a sajtóban megjelent találgatásokat: részben kegyeleti okból, részben a nyomozás érdekei miatt nem beszélnek a részletekről. Azt viszont kategorikusan cáfolták, hogy öt elkövetőt elfogtak a Templom téren. Lapunk úgy tudja, valóban több személyt is elszámoltattak, de őrizetbe eddig még nem vettek senkit.
Ismeretes: szerda este Soroksár-Szigetdűlőn meggyilkoltak egy ott kocogó 36 éves családanyát. A környéken élők úgy tudják, hogy K. Krisztinát megfojtották, ezt az információt az áldozat férje is megerősítette.
– Iszonyatosan szörnyű, borzasztó, embertelen, megdöbbentő állapotban találták meg. Nem kellett szegényt azonosítanom sem – nyilatkozta a HírTv Riasztás című műsorának Krisztina férje. – Állítólag nem törték el az arccsontját, csak zsineggel megfojtották – tette hozzá elhaló hangon K. Lajos.
A megjelölt területen több támadásról is hallottak a helybéliek, akik szerint korábban egy kerekes székes áldozatot és egy másik férfit is megöltek már a Szigetdűlő közelében. A rendőrség szerint az elmúlt években Soroksáron nem történt gyilkosság. Közleményükben tudatták: idén a BRFK eddig minden emberölés tettesét elkapta. Ahogy fogalmaztak: még „adósak egy gyilkossal”.
– Bár a rendőrség még nem hozta nyilvánosságra, hogy történt-e szexuális erőszak, az eddig kiszivárgott részletek szexuális indokra utalnak, s a brutális elkövetési mód miatt feltételezhető, hogy a támadó élvezte áldozata kínzását. Ilyen támadás sokkal gyakrabban irányul egy előre kinézett áldozat ellen – magyarázta a hirtelen felállított profilt dr. Végh József. – Az viszont azért is komoly baj, mert az ilyen elkövető nem áll le. Ha rákapott az ízére, újra támadni fog.
Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.