Csupán néhány ruhája és konyhai edénye maradt a tűz után N. Zsuzsának. Elégtek a gyerekek játékai, tanszerei, a műszaki cikkek is használhatatlanná váltak.
– Ami nem égett el, azt a füst vagy a víz tette tönkre. Nem maradt semmink – sóhajt az anyuka. Férjével tizennégy éve voltak házasok. Zsuzsa szerint ahogy telt az idő, férje egyre agresszívebben viselkedett. Sokszor kiabált, őt többször bántalmazta. A gyerekeket megviselte ez a légkör.
– Én hoztam meg a döntést, hogy váljunk el, mert nem bírtam már így élni. De utána még rosszabb lett, Csaba képtelen volt belenyugodni. Többször megfenyegetett, hogy felakaszt, rám gyújtja a házat, de nem gondoltam, hogy megteszi.
Zsuzsa távoltartást kért, amit a bíróság egy hónapra elrendelt. De a férj fütyült rá.
– Hol telefonon, hol a munkahelyemen fenyegetett, sehol nem volt nyugtom, holott a közelembe sem jöhetett volna. Aznap este arra értem haza, hogy sétál fel a pincéből. Utánam jött a házba. Kétszer mondta, hogy szeret, majd azt, hogy gyűlöl. Aztán nekem esett, ütni kezdett – emlékszik az asszony. A szomszédba menekült, ahogy távolodott, hallotta férje őrjöngését. Égett szag terjengett, Zsuzsa először azt hitte, a férje befűtött, de az ablakokból is dőlt a füst.
– Az ágyat gyújtotta fel a hálóban. Az volt a szerencse, hogy a gyerekek a nagyszülőknél voltak. Én kórházba kerültem agyrázkódással, úgy megvert – teszi hozzá.
Jelenleg albérletben él a gyerekekkel, ruhákat ismerősöktől kaptak, mivel nem maradt semmijük, bármilyen segítséget elfogadnak. N. Csabát letartóztatták, de családja retteg, mi lesz, ha kiszabadul.
– N. Csaba 41 éves dégi lakossal szemben a Székesfehérvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt folytat büntetőeljárást. Vizsgálják a nyomozók, hogy a gyanúsított terhére más bűncselekmény is róható-e. Folyamatban vannak a szakértői vizsgálatok – tájékoztatta lapunkat Németh-Kész Mónika sajtószóvivő.
A házaspár válópere hamarosan kezdődik. A ház közös tulajdon, hitelre vásárolták. Hiába volt biztosításuk, mivel a családfő maga tett kárt benne, valószínűleg kártérítésre nem számíthatnak. Zsuzsának fogalma sincs, hogyan áll majd talpra.
Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.