Hatalmas visszhangja volt a Washington Postban pár hete megjelent naplónak, amiben a most ötvenöt éves ügyvéd és rádiós újságíró, Robert Kennedy intim titkait fedte fel a nyilvánosság előtt. Az ifj. Robert a naplóban a vágy démonáról, s harminchét nevesített nővel való kapcsolatáról ír.
– Nem csak ennyi hölggyel volt dolgom, de ők azok, akiknek a testi kísértésétől leginkább szenvedtem, s noha mindent megpróbáltam azért, hogy legyőzzem a vágyat, közel felük esetében erre képtelen voltam – mondta a világhírű amerikai família sarja a zágrábi Jutarnji list New York-i tudósítójának.
A férfi azt állítja, hogy a nő- és szexfüggőség férfiágon családi átok náluk. Ebben lehet is valami, hisz köztudott, hogy elnök nagybátyja, a novemberben ötvenhárom éve meggyilkolt John is falta a nőket, s ez alól édesapja, id. Robert Kennedy sem volt kivétel. Az sem titok, hogy némely barátnőjükön, köztük Marilyn Monroe-n a fivérek még osztozkodtak is.
Az ifj. Robert másik nagybátyjának, a tavaly elhunyt Edward Kennedynek is egy nő törte derékba a karrierjét, amikor 1969 júliusában egy parti utáni autóbalesetben meghalt a vele egy kocsiban utazó Mary Jo Kopechne, miután a volán mögött ülő politikus egy hídról a vízbe kormányozta a kocsit Chappaquiddick szigeténél.
A most megjelent „mocskos napló” szerzője a többségében ismert, politikus feleség, ügyvéd és környezetvédő barátnőivel leírt kapcsolatait skálán minősíti, egytől tízig. Az egyes a legjobb minősítés, azt jelzi, hogy noha Robert vadul kívánta őket, sikerült leküzdenie magában a vágyat. A tízes viszont a vereséget jelenti, azaz végül ágyba vitte a nőt.
Az ifj. Robert Kennedy nagy természetének egyébként a házassága látta kárát. Feleségét, Mary Richardson Kennedyt a kicsapongások annyira megviselték, hogy előbb inni kezdett, majd tavaly megtört és felakasztotta magát.
„Sajnos, a szexuális vágyaimmal csak ritkán tudtam megküzdeni. Úgy voltam vele, mint Ádám a paradicsomban: tudtam, hogy az alma tiltott gyümölcs, de a kísértés legyőzött” – jellemzi magát a washingtoni lap idei legnagyobb példányszámait hozó napló szerzője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.