Buszajtó zúzta össze a kislányt, elhajtott a sofőr

mellkas
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 24. 00:00
A mellkasa és a hasa is összezúzódott egy 12 éves kecskeméti kislánynak, amikor a helyi busz az ajtók közé csukta. Az utasok kiabálására a sofőr elengedte a kislányt, majd szó nélkül tovább hajtott. A busztársaság azt mondja: a szülők örüljenek, hogy nem őket büntetik meg.
Bors

A kislány iskola után indult haza, amikor a baleset történt - olvasható a Baon.hu oldalán. A 12 éves Szabó Laura egyedül utazott a 22-es buszon, amikor le akart szállni. A sofőr azonban nem vette észre a kislányt, és bezárta az ajtókat, Laurát pedig összeszorította.

Az utasok azonnal figyelmeztették a sofőr, kiabáltak is a vezetőnek, a sofőr pedig el is engedte a a gyereket, azonban ezek után szó nélkül továbbhajtott, magára hagyva Laurát, aki komolyan megsérült. Édesanyja, Szabó Sándorné a lapnak elmondta, gyermekét a baleset után orvoshoz kellett vinni, ugyanis hasi és mellkasi zúzódásokat szenvedett, két hétig iskolába sem tudott járni.

Az anya természetesen felkereste a Kunsági Volán panaszirodáját, ahol megdöbbenésére nem bocsánatot kértek az eset miatt, hanem - állítása szerint - azt mondták neki, hogy örüljön, hogy nem őt büntetik meg, ugyanis - szerintük - 14 éven aluli gyermek nem utazhat egyedül.

– A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy buszvezető kollégánk meggyőződött arról, hogy a leszállást az utasok befejezték és az ajtók zárását megkezdte, amikor a gyermek, aki korábban a 14-es járat helyett a 22-esre szállt fel, a Hőközpont nevű megállóban egy hirtelen döntés eredményeként mégis a leszállást választotta az ajtó záródását jelző csengő megszólalása után, amely a gyermeket már elmondása szerint odacsukta - nyilatkozta a lapnak Hári Ernő, a Kunsági Volán termelési igazgatója, aki hozzátette: az esetet sajnálják, és bíznak benne, hogy Laura további utazásai során szolgáltatásaikat balesetmentesen fogja igénybe venni.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.