Itt az újabb bizonyíték, hogy valóban létezik még szerelem első látásra. A 91 éves Eileen és Ron Everest szinte már csecsemőkoruk óta egy párt alkot, ugyanis hét hónap különbséggel mindketten ugyanabban a kórházban születtek, a szüleik pedig mindig is jó barátságot ápoltak egymással.
Már négyéves korukban férjként és feleségként fotózkodtak, így Eileen és Ron között már óvodásként elválaszthatatlan kötelék jött létre.
Földöntúlinak tűnő szerelmüket még az sem tudta tönkretenni, hogy a lány szüleivel elköltözött Gillingham városából. Néhány évig ugyan nem hallottak a másik felől, ám 1940-ben Eileen ismét felvette a kapcsolatot gyerekkori szerelmével.
Az ifjúkori érzéseik nem hűltek ki, hiszen Ron háborúból való hazaérkezése után 1940-ben eljegyezte élete szerelmét, a háború végeztével pedig 1943-ban össze is házasodtak, egy lányuk született. Azóta boldogan élnek, és mindketten úgy érzik, hogy már a születésük óta egymásnak voltak rendelve.
– Kár lenne tagadni, nálunk is voltak hullámhegyek és hullámvölgyek, de mindig továbblendültünk a problémákon. Úgy gondolom, hogy örökké együtt maradunk – nyilatkozta Mrs. Everest.
– Szerelmet, becsületet és engedelmességet fogadtunk egymásnak. Én pedig boldog vagyok, hogy egy ilyen különleges embert kaptam a sorstól – egészített ki feleségét Ron.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.