Apja hamvaival ment reklamálni a bankba

hamvak
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 18. 22:30
A 31 éves nőt folyamatosan zaklatja a bank apja állítólagos tartozása miatt, pedig a férfi 2011-ben elhunyt. Végül annyira feldühödött, hogy urnával a kezében ment be az egyik fiókba.
Bors

Siobahn Peers két éve veszítette el édesapját, aki csontrákban szenvedett, és a temetés után két héttel kérvényezte a férfi bankszámlájának lezárását a skót Royal Banknál. Ám azóta is fenyegető leveleket kap egy állítólagos, mindössze 6 fontos (2100 forint) tartozás miatt.

Hiába írt többször az intézménynek, hiába küldte el apja halotti bizonyítványának másolatát, a bank nem tágít, írja a Mirror.

Sőt, az apró tartozás az évek során a büntetőkamatok miatt 625 fontra (220 ezer forint) duzzadt.

Siobahn végső elkeseredésében hóna alá csapta apja urnáját, és a hamvakkal együtt bement az illetékes bankfiókba. Az ügy azonban itt sem záródott le, a bank képviselője ugyanis azt állítja, a bankszámla lezárásakor újabb információk kerültek elő, ami miatt Siobahnnak újra be kell mennie hozzájuk. A tartozást egyébként már átadták egy behajtó cégnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.