Úgy halt meg István, ahogy Simon Tibor

Simon Tibor
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 24. 09:00
Sok a hasonlóság a tavaly januárban megvert fiú, és a 2002-ben bántalmazott Simon Tibor halála között. A rendőrség garázdaság miatt nyomoz.
Bors

- Kísérteties a hasonlóság a tavaly januárban megvert 25 éves győri fiú, Bán István és a 2002-ben bántalmazott labdarúgó, Simon Tibor halála között – vélekedik dr. Ábrahám László ügyvéd, aki Bán István szüleit képviseli.

Mint arról a Bors beszámolt: a jogász panaszt emelt, mert a rendőrség számos nyomozati hiányosság mellett eredménytelenül zárta le a fiú halála ügyében indított vizsgálatot.

Az ügyvéd követeli a nyomozás folytatását, erről a napokban születik döntés.

Akárcsak Simon Tibor, a győri fiú is dulakodás után a fejét beverte egy járdaszegélybe, ez okozta a halálát. Simon esetében először emberölés ügyében marasztalták el az őt megütő férfit, végül jogerősen halált okozó testi sértésért ítélték el.

A verekedésben részt vevő társak garázdaságért feleltek. Bán István halála után is halált okozó testi sértés miatt indult nyomozás, ezt azonban a rendőrség furcsa és rövid indoklással lezárta. Jelenleg garázdaság miatt nyomoznak.

– A jogban is léteznek párhuzamok, precedens értékű döntések, a Simon-ügy útmutató lehet a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök számára – összegzett Ábrahám László.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.