Döbbenet: visszatért anyjához a 19 éve elrabolt fiú

nagyszülők
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 12. 17:00
Közel húsz évet élt álnév alatt az az indiai férfi, akit ötéves korában saját nagyszülei raboltak el. Az idős pár egészen Amerikáig vitte a kisfiút, akit ott neveltek fel. A most 24 éves srác, 19 évvel az esetet követően találkozott édesanyjával.
Bors

Richard Wayne Landerst apai nagyszülei rabolták el 1994-ben. A nagyszülők azért döntöttek, így mert fiuk elvált a gyerek anyjától, ők pedig elfogadhatatlannak tartották, hogy unokájuk ne teljes családban nőjön fel – írja a Mirror.

Az akkor ötéves gyerekkel az idős pár Amerikáig menekült és mint később a rendőrségi nyomozásból kiderült, Minnesotában telepedtek le álnév alatt. A gyereknek semmilyen kapcsolata nem volt szüleivel majdnem két évtizeden keresztül.

Szerencsére Lander anyja soha nem adta fel a reményt, hogy megtalálja elvesztett kisfiát, így merült fel a gyanú, hogy a nagyszülők talán Amerikába vitték a fiút. Az indiai és amerikai hatóságok együttműködésének köszönhető, hogy végül sikerült rábukkanni, a most 24 éves férfira.

A hatóságok jelentéséből kiderült, a fiú nem szenvedett semmiben hiányt az elmúlt 19 évben és nagyszülei soha nem bántalmazták. Ennek ellenére a nagyszülőknek bíróság előtt kell majd felelniük tettükért, mondta a el a rendőrség szóvivője.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.