Obama szörnyével versenyezne Putyin - fotók

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 12. 11:00
Hollande Citroënnel, Obama Cadillackel jár. Orbán Viktor a Volkswagen kisbuszára esküszik. A világ vezetői körében a német márkák, a Mercedes és az Audi hódít. Putyin most építtet magának kocsit.
Bors

FRANCOIS HOLLANDE

A májusban hivatalba lépett elnök beiktatása óta használja a hazai gyártmányt, amely elsősorban nem a hivalkodásról, sokkal inkább a visszafogott viselkedésről árulkodik. A kocsi ugyanis hibrid, ráadásul sokkal hétköznapibb, mint egy limuzin. 

BARACK OBAMA

A fenevad névre hallgató autónak még csak típusa sincs, ugyanis több Cadillacből építették. Bár súlya miatt kimondottan lomhának számít, olyan páncéllal rendelkezik, hogy egy aknamezőn is átkelhet, a terroristák sehogy sem tudnák a bent ülőket megsebesíteni.

HUGO CHÁVEZ

A venezuelai elnök meglepő módon egy ismeretlen iráni gyártmányt részesít előnyben, elsősorban azért, mert a cég nemrég több gyárat is épített a dél-amerikai államban. A kicsi és sokak szerint csúnya autóból ki sem nézné az ember, hogy egy elnök vezeti. 

ANGELA MERKEL

A német kancellár mindig próbálta megőrizni semlegességét, így hivatalosan minden német márkával szívesen és sokszor utazik, a képek alapján azonban legtöbbször egy Audi A8-asban látni Merkelt. Egy azonban biztos: bármelyik kocsit válassza, mindenhová időben odaér. 

ORBÁN VIKTOR

A magyar kormányfő kissé kilóg a felsorolásból, ugyanis míg a többi politikus limuzint, vagy személygépkocsit használ, addig Orbán kisbusszal jár már évek óta. Bevallása szerint így út közben is a munkával tud foglalkozni. 

DAVID CAMERON

A tipikus brit elegancia mintapéldánya. Cameron bevallása szerint a biciklit jobban kedveli, de a tárgyalásokra muszáj a páncélozott Jaguárral érkeznie. Valószínűleg sokan elcserélnék rá a kerékpárjukat. 

VLAGYIMIR PUTYIN

Talán Obama kocsiját irigyelhette meg az orosz elnök, akinek épp most építik új limuzinját. Putyin kérésére az orosz gyár felélesztette luxusautó-részlegét és minden földi kényelemmel ellátta a szuperautót.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.