A pénzügyi tranzakciós illetéket a pénzintézetek fizetik majd, nem pedig az emberek. Az áthárítással kapcsolatban számos szabályozás és részletkérdés jön majd még felszínre, de a bankadó esetében sikerült megakadályozni az áthárítást – mondta Orbán Viktor a Fidesz múlt heti frakcióülése után. A kormányfő szerint tehát jövőre a bankok kénytelenek lenyelni a pénzkivétel, átutalás, befizetés után felszámított 0,01 százaléknyi adót. De bejön-e Orbán számítása? Több kétséges momentum is akad.
Egyrészt az adót a tranzakciók után kellene elszámolni, a tranzakciókat pedig az ügyfél végzi. Másrészt már a bankadót is áthárították ügyfeleikre a pénzintézetek. Ebben az ügyben tavaly a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) bejelentést is tett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF), sok foganatja azonban nem lett a dolognak. De miért nem?
– Azért, mert egy alapvetően profitorientált társaság – mint például egy bank, amelynek tulajdonosai nyereséget várnak el – nincs akkora szociális érzékenységgel megáldva, hogy lenyelné az adót. A biztosíték az lenne, ha a pénzintézetek vagy a Bankszövetség kijelentené, hogy az adót biztosan nem hárítják át az ügyfelekre. Ez már a bankadóval kapcsolatban sem történt meg, és most sem lehet rá számítani. Persze bizonyítani is nehéz, hogy az adó miatt emelnek a díjakon. Egyedül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tehetne valamit – mondta a Borsnak Baranovszky György, a FEOSZ ügyvezető elnöke.
Megkerestük a nemzetgazdasági minisztériumot is. Ki fogja megfizetni az adót? – kérdeztük. A tárca azonban a kormány döntése előtt nem tudott tájékoztatást adni. Hasonló a helyzet a Bankszövetséggel is, ahol még a tervezetet sem ismerték. Magyarországon 8 millió 867 ezer bankkártya van forgalomban. Egy-egy kártyát havonta átlagosan négyszer használnak. A kormány a sárga csekk után számított 0,01 százalékos adóbevétellel együtt 130–228 milliárd forintot vár az intézkedéstől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.