Edzés helyett is kancához jár a csodaló

Totilas
PUBLIKÁLÁS: 2012. április 29. 12:30
Totilas a németek egyik legnagyobb reménysége. Pontosabban ő, no és a nyergében ülő díjlovas, Matthias Rath az aranyesélyes, de a túlzott szex szétfoszlathatja álmaikat.
Bors


Totilas a világ egyik legjobb lova, a négyszeres Európa-bajnok Paul Schockemöhle tízmillió euróért (2,88 milliárd forint) vásárolta meg a csodamént. A nemes állat Matthias Rath díjlovassal készül az olimpiára, csak az a baj, hogy nem tud teljes erejével a felkészülésre koncentrálni. Gazdája ugyanis pénzt szeretne látni az állatból, tervei szerint Totilasnak ebben az évben százötven csikót kell nemzenie. Szegény párának a kemény tréningek mellett minden második nap meg kell hágnia egy fantomkancát, ha sikeres az akció, alkalmanként tízezer euró (2,88 millió forint) üti a gazdája markát, s tavaly az utódai némelyikéért százezer eurót (28,8 millió Ft) is megadtak a lópiacon.

Ugyan lovasa szerint egyelőre nem mutatkoznak az állaton a fáradtság jelei, de Rath egyik honi vetélytársa, a londoni csapattagságra is pályázó Kristina Sprehe szerint bele fognak bukni a kettős terhelésbe.

– Az én lovam, Desperado minden egyes fedezés után másképp viselkedik mint annak előtte, rengeteg felesleges energiába kerül az edzéseken mindkettőnknek, míg visszavezetem a helyes útra – érvelt a 25 esztendős díjlovasnő.

Jackóra táncol

Rathék egyelőre nem zavartatják magukat, folytatják az „arccal a londoni arany felé” programjukat, s a gazdi úgy döntött – egyetértésben a tulajdonossal –, hogy a lovak királyához csak a pop királya méltó, ezért Totilas az olimpián a zenés kűrt Michael Jackson Thriller (a thrill magyarul borzongás) című slágerére adja majd elő.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.