Test és lélek

Te hányszor takarítod a fagyasztódat? Biztos nem annyiszor, amennyiszer kellene

K.B.

Létrehozva: 2023.07.11.

Meglepő lehet, hogy évente hányszor kéne kimosni a hűtőt.

Bár a fagyasztásnak az a konkrét célja, hogy baktériummentesen eltárolhassuk hosszú ideig az ételeinket, nem árt rendszeresen kitakarítani a mélyhűtőnket, ugyanis megtanyázhatnak itt is a kórokozók. Az pedig már csak hab a tortán, hogy rezsi spórolási haszna is van, a rendszeresen kitisztított hűtőnek.

hűtő, hűtőszekrény, konyha, Shutterstock illusztráció
A hűtőket nem árt rendszeresen kitisztítani /Fotó: Pixel-Shot / Shutterstock

A Mindmegette cikke szerint érdemes háromhavonta, vagyis évente négyszer kipucolni a fagyasztónkat. Emellett pedig amikor kiborul valami a fagyóban, vagy a hús hozzáér a hűtő széléhez, akkor mindenképpen akarítsunk ki, mert az ételek leve könnyen berohadhat még a hidegben is. 

A fagyasztó tisztítás lépései:

  1. Le kell olvasztani a fagyasztót. Ennek fogyasztási okai is vannak, ha kevésbé vastagon van lerakódva a jég, akkor kevesebb energiát emészt el a hűtő.
  2. Áramtalanítás, majd a kihúzott fiókokat forró vízbe tegyétek.
  3. Ezután jöhetnek a vegyszerek, vagy a természetes tisztítószerek, mint az ecet, szódabikarbónát. A legvégén azonban mindig alaposan forró vízzel öblítsük el a fiókokat, hogy vegyszermaradék ne jusson később az ételeinkre. 
  4. Ha teljesen megszáradtak a fiókok, és kitisztítottuk a tömítéseket is alaposan, akkor lehet újra bekapcsolni a hűtőt, és élvezi a vele járó extrákat.  

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715018110
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715018110
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715018110
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715018110
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715018110
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Vl4I1LzT88X3-pDdRdF3Kt7gc8z4N-C8RVnnDpdUVXI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkNGFkNDY2MzIyYjQ2OTZhNmJmMWM0YjI3ODM2ZTcy.jpg
Váltás

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/EN7bgfHhltKMAu0pxszky6XUY-mEZw2o7JaaniVxXe4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZmVkMmNlYzFiMTQ3OTRiMTI1ZTFjYjVkMzE4MGEx.jpg
Favorit

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje