Horoszkóp

Ennek a csillagjegynek most égi áldás kíséri a tetteit

B.P.

Létrehozva: 2023.06.23.

A Szűz legyen nyitott, a Bak pedig óvatos pénteken!

Kos
Jó dolog zseninek lenni, már ha a környezeted is úgy érzi. Amennyiben nem biztosítasz sikerélményt a kollégáidnak, ne lepődj meg, ha gyengébben teljesítenek! Ez pedig nem csak miattuk lehet így! Figyelj oda a beosztottjaidra, egy jó vezető csapatban gondolkodik és jó példával jár elől.

Bika
Olyan feladattal bíznak meg, ami első hallásra sincs ínyedre. Ráadásul nem a lustaság beszél belőled, hanem a tisztességed. A megbízás ugyanis teljesen ellentétes az elveiddel, s úgy érzed, ha belemennél, azzal arcul köpnéd saját magadat. Állj a sarkadra és álld a sarat, mert most akár komoly nyomást is gyakorolhatnak rád azért, hogy megtörjék az ellenállásodat. Ne hagyd magad!

csillagjegy, horoszkóp, ezo, ezotéria, illusztráció, Shutterstock
Fotó: Shutterstock

Ikrek
Úgy pörög a nyelved, mintha folyékonyan olvasnál a másik gondolataiban, ugyanakkor a saját céljaid elérése lebeg a szemed előtt. A rendkívüli helyzet oka, hogy a Merkúr még az Ikrek jegyében, ezt a támogatásd érzed. Egyetlen tanács mindehhez: élj vele, de ne élj vissza vele!

Rák
Jók az érzékelőid, valaki tényleg manipulálni próbál, ám ezúttal nem elég ellenállnod, az is fontos, hogy miként reagálsz. Legyél kedves, ugyanakkor fejezd ki, hogy már döntöttél ebben a kérdésben, elhatározásod pedig végleges. Legyél stílusos, ugyanakkor semmiképp se viselkedj lekezelően, mert azzal csak felesleges támadási felületet adsz. 

Oroszlán
Csalódást hoz a hét utolsó munkanapja, még akkor is, ha valahol a lelked mélyén tudtad, milyen is igazából az a másik ember. Ahelyett, hogy túlságosan is sokat bánkódnál emiatt, értékeld, hogy milyen jó az emberismereted!

Szűz
Átok vagy áldás, de a mai napon olyan jelekre leszel figyelmes, melyek kinyitják a szemed és a korábbiakhoz képest egészen másképp látod a környezetedben zajló eseményeket. Nyisd ki a szíved és tárd ki az elméd, folyasd át magadon a dolgokat!

Mérleg
Egy kicsit besokalltál így a hét végére, s talán a fáradtság teszi, hogy nem a megfelelő módon próbálod meg rendezni a nézeteltérést. Gondold végig, valójában kivel és miről kell beszélned ahhoz, hogy a dolgok rendeződjenek!

Skorpió
Mások is látják a problémáidat, igaz, közel sem úgy, ahogyan te. Értékeld, hogy segíteni próbálnak, mert jó szándékkal teszik, ugyanakkor te pontosan tudod, mit kell tenned. Ha gondolod, mondd meg nekik, de finoman.

Nyilas
Bármit is teszel, meglátod, hogy milyen nagy és fontos szerepe lesz a jövőben. A Szaturnusz és a Jupiter kedvező fényszöge segít most a magánéletedben és a karrieredben egyaránt. Felejtsd el a határokat, ha szívből cselekszel, könnyedén átléphetsz rajtuk és elérheted a távolinak tűnő célokat is.

Bak
Egyetlen apró, ám kifejezettem rossz mondat képes tönkretenni a törékeny békét és romba dönteni az addig jó hangulatot. Ráadásul ma péntek van, hétvége jön, nem érdemes a felhőtlennek ígérkező szombatot és a vasárnapot is kockára tenned. A megoldás egyszerű, válogasd meg a szavaidat és ne reagálj elhamarkodottan! 

Vízöntő
Jólesik a dicséret, ráadásul most ki is jut neked belőle, de sajnos nem önzetlenül legyezik a hiúságodat! Vajon megéri az olyan emberek társaságát keresni, akik valójában nem miattad vannak veled, hanem csak azért, hogy rajtad keresztül elérjék a céljaikat?

Halak
Jókor, jó helyen. Hányszor álmodoztál már erről?! És most tessék, itt van: a Szaturnusz a Halak jegyében jár, támogatva, hogy valóra váltsd az álmaidat. Most különösen fontos, hogy ne legyél kishitű! Ne feledd: most égi áldás kíséri a tetteidet!

(Forrás: Astronet)

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715050212
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715050212
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715050212
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715050212
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Vl4I1LzT88X3-pDdRdF3Kt7gc8z4N-C8RVnnDpdUVXI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkNGFkNDY2MzIyYjQ2OTZhNmJmMWM0YjI3ODM2ZTcy.jpg
Váltás

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/EN7bgfHhltKMAu0pxszky6XUY-mEZw2o7JaaniVxXe4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZmVkMmNlYzFiMTQ3OTRiMTI1ZTFjYjVkMzE4MGEx.jpg
Favorit

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje