A királyné természetes módon aggódik.
A sportoló házaspár kapcsolata már a kezdetektől sem volt éppen zökkenőmentes, majd a gyenge kezdés után jött az erős visszaesés. Tápai Szabina és Kucsera Gábor az intő jelek ellenére is összeházasodtak és született három gyermekük. Tíz év házasság, számos félrelépés után úgy tűnt, végleg véget ért a kapcsolatuk, de jött a fordulat…
Az édesanya holtan esett össze, a fürdőszoba padlóján feküdt, amikor kétéves kislányával együtt megtalálták őket.
Magyar Péter miután kiderült, hogy kabinetfőnöke, pénzügyeinek intézője Sájer Mára egy piramisjáték szervezőjeként 1200 embert csapott be, azzal védekezett, hogy fegyházból nemrég szabadult nő nem áll a Tisza-párt alkalmazásában.
A pünkösdi hosszú hétvége alkalmából egy kicsit visszaugrunk az időben.
Érintetlenül állnak a dolgai.
Curtis egészen mostanáig nem beszélt Zoli bácsiról.
A hercegné elmondta, hogy jól működik-e a házassága.
A szlovák miniszterelnök kórházban van és az életéért küzd.
A tragédiát egy halottkém végül balesetnek állította be.