Forma-1

Ebből balhé lesz, Lewis Hamilton ellen hangolják a csapattársát

B. V.

Létrehozva: 2023.10.20.

Nico Rosberg arra buzdítja George Russellt, hagyja hátra jófiú szerepét a Mercedesnél.

Két héttel ezelőtt a Katari Nagydíj során Lewis Hamilton a rajt után rögtön kiesett a futamból, miután ütközött csapattársával. George Russell rögtön szóvá tette, hogy márkatársa nem először kekeckedik vele a pályán. A Mercedesnél nem ez volt az első, hogy pilótái az első kör első kanyarjában úgy egymásnak estek, hogy búcsúztak a futamtól. 2016-ban egyszer már jártak így, amikor Nico Rosberg volt az egyik hibás a mostanra hétszeres világbajnok, brit csapattársa mellett. Az autóversenyzéstől azóta visszavonult német volt Hamilton egyetlen ellenfele csapaton felül, aki teljesen felülkerekedett rajta egy szezon során, ezzel elhappolva előle a világbajnoki címet abban az évben. Rosberg azóta többször vallott arról, milyen nehéz volt ez. Erre alapozva ad most tanácsot Russellnek is: ha akar valamit, akkor hagyja hátra a jófiús szerepét. 

Sir Lewis Hamiltont kiosztotta a spanyol szaktekintély
Hamilton ellen hangolják russellt. Fotó: AFP

A Mercedes is tudja, hogy két jelenlegi pilótájuk között egyre nagyobb a viadal, azonban ők egyelőre úgy vélik, aggodalomra semmi ok: versenyzők, így normális ez a fajta harc egymás ellen, nincs probléma csapaton belül. Nico Rosberg erről máshogy vélekedik:

Egyre nagyobb köztük a feszültség Suzuka óta. Már ott is túl keményen küzdöttek egymás ellen, folyamatosan letolva a másikat a pályáról.

 - osztotta meg véleményét a németek egyszeres világbajnoka. 

Ez egy nagyon nehéz helyzet George számára. Sajnos nem játszhatod mindig a jó fiút, pláne akkor nem, ha nagy a nyomás. 

Kiemelte, eljött az idő Russell számára, hogy foggal-körömmel harcoljon végre saját magáért, igazáét, helyéért a csapaton belül. Meg kell nehezítse a Mercedes mindennapjait saját maga érdekében. Elmondta, hogy látja a briten, hogy küzd Hamilton ellen, hiszen csapatrádión keresztül folyamatosan próbálja előnybe helyezni magát világbajnok csapattársával szemben - írja a Mirror

Rosberg szerint Russellnek pont erre is kell törekednie minden helyzetben. Ki kell tennie a könyökét, és fel kell vennie a kesztyűt. Ha kell, pszichológiai harcot kell vívnia.

Nagy siker volt George számára csapaton belül, amikor Lewis beismerte, hogy 100%-ig az ő hibája volt a katari baleset, mivel ez nagyon ritka. Általában Lewis sosem hibázik egyedül, teljes mértékig magára vállalva a felelősséget. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17162121_auto_resized.jpg
ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715029811
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194587_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715029811
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715029811
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el