Celeb

Kislány unokát szeretne Básti Juli

Kovács Szilárd

Létrehozva: 2018.07.31.

A 60 éves színésznővel legújabb filmje forgatásán találkoztunk a Pasaréti templomban. A forgatások után Korfura megy, természetesen a fiai is elkísérik.

Forrás: MTI

Jelenleg a Mimi című film egyik fontos jelenetét forgatja Tenki Réka és Pogány Judit társaságában. Mi fogta meg a forgatókönyvben?

Az, hogy nagy ívet jár be a karakterem: szívátültetésre vár, és a történet elején úgy tűnik, nincs esélye az életben  maradásra, ahogy megkapja a szívet azonban fizikailag, illetve lelkileg is meggyógyul.

Mennyire tudott azonosulni ezzel a figurával és felfedezni a közös pontokat a saját életével?

Nagyon távol érzem magamtól, hiszen nem vagyok szívbeteg, és igyekszem egészségesen élni, hogy ne is legyek az. Szerencsére a gyerekeimet sem kellett egyedül nevelnem, hiszen ott van mellettem a férjem, Puskás Tamás. De természetesen megtalálom magamban a jelenetekhez megfelelő érzéseket a szerepem hiteles alakításához.

Mi volt a legnagyobb felismerés a figurával kapcso­latban?

Talán az, hogy én sosem sajátítottam ki a gyerekeimet, Marcit, Samut és Dávidot. Számomra ez elképzelhetetlen lett volna. Mindig olyan anya akartam lenni, aki ott van a gyerekei mellett, ha szükség van rá, de amikor kell, akkor elengedi őket. Volt persze a családunkban ellenpélda is, ismerem mindkét oldalt.

A karaktere már nagyon várja a nagymamaságot. Mi a helyzet önnel?

Mi, nők úgy vagyunk kódolva, hogy várjuk a következő generációt, az unokát, hiszen gondoskodásra születtünk. Várunk, várunk türelmesen, és reméljük, minél hamarabb eljön ez a nap. Én remélem, tényleg minél hamarabb eljön valamelyik fiamnál.

Kisfiú vagy kislány unoka a vágya?

Egy kislány unokának nagyon örülnék, de természetesen az a lényeg, hogy egészséges legyen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713503112
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713503112
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713503112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók