Változás

Hoppá: Görgényi Fruzsina életmódot váltott

Nicole

Létrehozva: 2024.05.13.

A hétköznapokban hajlamosak vagyunk folyamatosan rohanni, eközben pedig elfelejtünk arra figyelni, hogy milyen életmódot élünk. Görgényi Fruzsina elhatározta, hogy mostantól három dolgot mindenképpen bevezet az életébe.

A színésznőt sem kerüli el a mindennapi stressz, ám mostantól igyekszik arra odafigyelni, hogy minél jobban kezelje. Az életmódváltáshoz három fontos „szabályt” hozott az életébe, amit mindenképpen be szeretne tartani. Görgényi Fruzsina mindezt a közösségi oldalán osztotta meg a követőivel abból a célból, hogy hátha ezzel segíteni tud azoknak, akik hasonló cipőben járnak.

Görgényi Fruzsina
Görgényi Fruzsina életmódot váltott (Fotó: Szabolcs  László)

Az életmódváltással a célja az, hogy három hónapig betartsa ezt a három szokást, s bízik benne, hogy ennek meg is lesz az eredménye, mindemellett pedig egészségesebb is lesz, amit testileg és lelkileg is érezni fog.

– 3 hasznos szokás, amit bevezettem az elmúlt hetekben: 1. Egy hosszú év után visszatértem a RENDSZERES edzéshez.

 Bebizonyosodott, hogy nálam ez kell a stresszkezeléshez 

– fogalmazott Fruzsi.

Görgényi Fruzsina a zöld teára esküszik

A második tétel egy olyan dolog, amit nem igazán szeret, ám a jótékony hatása miatt be szeretné iktatni a mindennapjaiba. Ezzel is azt üzeni a követőinek, hogy hiába nincs valami az ínyünkre, érdemes mégis valahogy megbékélnünk vele, hiszen hosszú távon biztosan meghálálja a szervezetünk.

– 2. Zöld tea ivás. Mindig is utáltam és még most sem szeretem, de adok neki egy esélyt mert tudom, hogy nagyon klassz lesz tőle minden.

Ám a legtöbb kitartás a harmadik ponthoz kell, ráadásul ennek a hatását csak akkor kezdi el érezni, ha már jó ideje része a napi rutinjának.

– 3. Amihez a legnagyobb kitartás kell: minden nap meditálok. Tudom, hogy ennek csak hosszútávon lesz meg az eredménye de úgy vagyok vele, hogy ha nem challangelem magam rendesen, akkor úgyis félbehagyom. Szóval most 3 hónapig ez lesz! – zárta sorait a színésznő.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek