Babavárás

Kitálalt az ismerős: Bébiszittert keres Kulcsár Edina és G.w.M?

Bors

Létrehozva: 2024.03.08.

Óriási most a boldogság a házaspár életében, hiszen hamarosan egy kisfiúval bővül a családjuk. Kulcsár Edina és G.w.M érthető módon már nagyon várja a pici érkezését, és mint kiderült, attól sem tartanak, hogy mind a hat gyerkőc ott fog futkározni körülöttük.

Kulcsár Edina és G.w.M alig két hete jelentették be, hogy bővül a családjuk, sőt még azt is megosztották a nagyvilággal, hogy az egykori szépségkirálynő egy kisfiút hord a szíve alatt. Természetesen a rajongóknak több sem kellett, elárasztották a házaspárt gratulációkkal, és voltak olyan bátor vállalkozók is, akik még a születendő csöppség nevét is megpróbálták kitalálni. Nekik sajnos még várniuk kell pár hónapot, hogy megtudják, hogyan szólítják majd a legkisebb Vargát, ugyanis Edina nem szeretné elárulni egyelőre, mire esett a választásuk. Ám egy D-betűt azért felfestetett a körmére, amiből arra lehet következtetni, hogy a szerelmesek ennél a betűnél nyitották fel "névjegyzéket". Ahogy viszont lenni szokott, most is sokan belekötöttek a házaspárba, főként azért, mert szerintük túlvállalták magukat...

Kulcsár Edina és G.w.M 2023 elején izgatottan várták első gyermekük érkezését
Fotó: Hot Archív / Hot Archív
Kulcsár Edina és G.w.M nagyon várják már a pici érkezését

Kulcsár Edina és G.w.M körül hat gyerek lesz

Az szinte biztos, hogy a házaspár nem fog unatkozni az elkövetkezendő időszakban, hiszen a legkisebb trónörökös születésével már hat gyerkőc lesz körülöttük. Ez a helyzet akkor fog fennállni, ha Edina és Csuti két közös gyermeke, Medox és Nina, illetve Melanie és G.w.M szintén két közös csemetéje, Melanie és Márk is a rapperéknél tartózkodik, amire lássuk be, eléggé nagy esély van. 

Edináék azonban szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen nem egyedül gondoskodnak a csöppségekről. A családra és a barátokra eddig is számíthattak, ráadásul az is kiderült, hogy még egy bébiszitter is a segítségükre volt, illetve lesz is. 

Edináék már nagyon várják a baba érkezését, és egyébként a tesók is odáig vannak. Amara még nyilván kicsi ehhez, de szerintem vele kapcsolatban külön előnyös, hogy ilyen pici lesz a korkülönbség a testvérével, hiszen így együtt nőhetnek fel

− kezdte lapunknak a házaspár egyik közeli ismerőse, aki azt is elárulta, hogy Márkék egy kicsit sem stresszelnek azon, hogy nagycsaládosok lesznek. Mondjuk öt lurkóval sem voltak kevesen, de a rajongók valamiért a hatos számra vannak kiélezve. Holott semmi okuk rá, mert Edináék már korábban is gondoskodtak arról, hogy egyik csemetéjük se szenvedjen hiányt semmiben, ezért felfogadtak egy bébiszittert. 

− A hat gyerek nem kevés, de Edina és Márk egyáltalán nem stresszel ezen. A család eddig is segített nekik, és amúgy Amara mellett is volt bébiszitter. Mondjuk ő már nem dolgozik ott, azt hiszem, hogy kirúgták, de a kisfiú mellé is szeretnének majd valakit, aki támogatja őket. Szerintem ezzel amúgy semmi baj nincsen − tette hozzá az ismerős. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715096711
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715096711
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195752_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hiszed el, mivel lepte meg magyar szerelmét a világhírű dj - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196532_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194911_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27867_resized.jpg?avcount=1715096711
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715096711
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715096711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715096711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715096711
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior