Betegség

Megrázó: így mondta el gyermekeinek Katalin hercegné, hogy rákos

Létrehozva: 2024.03.30.

Nehéz pillanat lehetett mind számára, mind a gyermekek számára. Katalin hercegnének azonban le kellet ülnie a családdal, hogy elmondja: súlyos beteg.

Múlt pénteken egy videóüzenetben jelentette be Katalin hercegné: rákkal küzd. Mindez sokkolta szó szerint az egész világot, kiváltképp annak a fényében, hogy az utóbbi időben egyre meredekebb teóriák, összeesküvés-elméletek láttak napvilágot Vilmos feleségének tervezett, január közepi műtétje óta, a hercegné ugyanis azóta nem mutatkozott nyilvánosan, és sokáig senki sem tudott semmit, mi lehet vele. Volt aki már válásról beszélt, végül azonban kiderült: egy súlyos kórral kell szembe néznie.

Katalin hercegné, AFP
Katlin alighanem élete egyik legnehezebb beszélgetésén van túl: közölnie kellett három gyermekével, hogy rákos  Fotó: Anadolu via AFP

Belső források szerint Katalin – aki pontosan tisztában volt azzal, milyen őrült pletykák keringenek róla – tudatosan választotta azt, hogy a betegségét taglaló videóban ne a férje mellett, hanem egyedül szerepeljen. Bizonyos, hogy Vilmos volt az első, aki értesült a bajról, most azonban az is kiderült, hogyan zajlott, amikor a pár elárulta a szomorú hírt a gyermekeiknek, Györgynek, Saroltának és Lajosnak. Mint ismert, György – aki Vilmost követi a trónöröklési rendben – már 10 éves, Sarolta 8, de az ötéves Lajos is elég idős ahhoz, hogy megértse, min megy keresztül az édesanyjuk. 

Így mondta el három gyermekének Katalin hercegné, hogy rákos

Katalin és Vilmos meghitt hangulatot teremtett, leültették a gyermekeit, majd biztosították őket arról, hogy édesanyjuk ugyan beteg, de minden rendben lesz, rendbe fog jönni. Szakértők szerint már a bejelentés időzítése sem véletlen: ezt is a gyermekeikhez igazították. Múlt pénteken kezdődött meg ugyanis a brit közintézményekben a tavaszi szünet a gyermekek számára, így a kicsik nem az osztálytársaik körében, hanem otthon, családi körben dolgozhatták fel a drámai hírt.

Katalin egyébként a betegségét taglaló videóban is kiemelte: nagy segítség számára a gyógyulás során, hogy szeretteire fókuszál:

– Megnyugtattam őket, hogy jól vagyok, és minden nap egyre erősebb vagyok azáltal, hogy azokra a dolgokra koncentrálok, amelyek segítenek meggyógyulni az elmémben, a testemben és a lelkemben.

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_RJwuMGFGfhpfHLBT4pe8YbFK3nOAOw-1FzNF2YXFGo/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU2MDllMDdlYWJhZTRjMzU5MWEwYWEyMmExZTcxMGM3.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Kiderült, milyen típusú rákbetegséggel küzd Katalin hercegné?

Az egész világot megrázta a walesi hercegné péntek esti vallomása. A TikTok népszerű dokija kielemezte az információkat.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190836_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin üzent, ünnepelnek a fronton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714968912
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714968912
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap