Műsorvezető

HR-es szexuálpszichológus ül be Vadon Jani székébe – minden, amit tudni akartál Ráskó Eszterről

Cs.I.G.a

Létrehozva: 2024.02.09.

December elején robbant a hír, hogy Vadon Jani januártól nem lesz tagja Rádió1 reggeli műsorának. Ma kiderült, hogy Ráskó Eszter lesz az, aki harmadikként állandó szereplője lesz a Balázsék műsornak. De ki is ő? Összeszedtük, amit érdemes róla tudni!

December elején Vadon Jani minden hallgatót sokkolt azzal a bejelentésével, hogy 15 év után szakít szeretett stábjával és kollégáival, Rákóczi Ferivel, és Sebestyén Balázzsal. A műsorvezető távozásának híre szinte futótűzként terjedt az interneten, és több rajongó is úgy vélte, hogy ezzel már nem lesz ugyanaz a kedvenc napindítójuk.

Vadon Jani és Sebestyén Balázs
Nehéz volt az elválása Vadon Janinak és Sebestyén Balázsnak (Fotó: Magasi Dávid)

Kicsoda Ráskó Eszter, Vadon Jani utódja?

Egészen a mai napig kellett arra várni, hogy kiderüljön, végül ki is ül be állandó harmadiknak a két férfi közé. Az egyhetes szavazás alatt, több mint 250 ezren tették le a voksukat, és többek között Ábel Anita, Alekosz, Kovácsovics Fruzsina és Musimbe Dávid Dennis közül választhattak. Végül Ráskó Eszter került ki győztesen, aki ma már be is mutatkozott a hallgatóknak. A 38 éves hölgy neve ugyan sokaknak lehet ismerős, azt azonban nem mindenki tudja, hogy mielőtt az ország legsikeresebb női stand up-osa lett, pszichológusként, szexuálpszichológusként, és HR-menedzserként is dolgozott. Eszternek saját bevallása szerint már gyerekkorában is megvolt a hajlama mások szórakoztatására, amit főleg feszültségoldásra és a jó hangulat megalapozására használt. Majd egy tehetségkutatón lépett fel először közönség előtt, azonban a legnagyobb meglepetés számára az volt, hogy szinte csak férfiak voltak a nézők között. 

Az elején nehezen fogadták el humoristaként

Számára a humor volt az első terület, ahol azt érezte, hogy igazságtalanok vele az emberek. Voltak olyanok, akik nem fogadták jól, hogy egy nő kövér, magas, és gátlástalan a színpadon. Kellett egy kis idő, mire megszokták a kommentelők. 

Miután befutott, akkor sem hagyott fel a pszichológusi hivatással, egy időben gyakran lehetett látni műsorokban szakemberként, azonban egy negatív élmény miatt idővel erről is lemondott. 

Ráskó Eszter
Ráskó Eszter ülhet be végleg Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri mellé (Fotó: Pusztai Sándor)

A 38 éves humorista már régóta házasságban él, és négy éve egy kislány boldog édesanyja. Így talán hozzászokott már a korán keléshez, de hogy hogyan tudja majd a fellépéseket, a családi életet és az új munkáját összeegyeztetni, az hamarosan kiderül. Ráskó Eszternek nem lesz könnyű dolga, hiszen a Rádió1 reggeli műsora kora hajnalban indul, és nyíregyháziként minden nap, több órát kell majd utaznia, mire a stúdióba érkezik. Ennek ellenére biztosak lehetünk benne, hogy Eszter üde színfoltja lesz a reggeli rádiózásnak Balázs és Feri mellett.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188224_auto_resized.jpg
origo.hu

Készül a világháborúra az észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714975510
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184560_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: már az első részben megjósolta a szakértő a műsor végét?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192052_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embervadászat Kárpátalján: dühös hozzátartozók támadták meg a toborzóközpontot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714975510
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191643_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hemzseg a világsztároktól a Forma–1, ők szurkoltak Miamiban Hamiltonéknak – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191842_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Utcán talált üvegbe ivott bele az ötéves kisfiú: összeesett, rohantak a mentők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191364_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Több életem is van" – őszinte vallomást tett Szinetár Dóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián