Nyelvtan

Senki se érti, mit akart G.w.M mondani: "Én a helyébe levédetném ezt a nyelvezetet"

Létrehozva: 2024.01.03.

Nyereményjátéknak indult, de közbeszéd tárgya lett. G.w.M érthetetlen posztját kifigurázzák a neten.

G.w.M, azaz Varga Márk korábban a Szerencsekerék-ben szembesült azzal, hogy a nyelvtan nem igazán az erőssége, miután nem tudta, hogy létezik olyan szó, hogy koktélcseresznye. Bár a kínos pillanatok elültek, nemcsak a nézők, hanem Kasza Tibi is emlékezett erre a bakira és bizony felemlegette a rappernek a szilveszteri különadásban, ahol ugyanis Márk még ezt is tudta tetőzni.

G.w.M
G.w.M megint besült nyelvtantudásával - Fotó: Szabolcs László

G.w.M hatalmas bakija

A Szerencsekerék szilveszteri adásában Hódi Pamela, Gáspár Zsolti és G.w.M küzdött meg egymással. A vicces pillanatok mellett megint láthattuk a rappert hatalmasat bakizni, amikor is összekeverte a mássalhangzó és magánhangzó jelentését. Kasza Tibi kért a rappertől egy mássalhangzót, mire ez a válasz érkezett:

E, mint Elemér – mondta a rapper, mire gyorsban észbe kapott a műsorvezető reakciója láttán és azonnal helyesbített.

Bocsánat, G, G, G, G, mint Géza! Én már a megfejtést akartam mondanipróbált a rapper kitáncolni a saját bakijából.

Rajongói sem értik néha

A rapper nem csak a tévés műsorokban szokott maradandó pillanatokat alkotni, néha még rajongói sem értik meg, hogy mit is akar mondani. Tegnap ugyanis a zenész hirdetett egy nyereményjátékot, de a sorsolásra jelentkezők nem is tudták, hogy mit lehet nyerni, mert a rapper kicsit furcsa módon kommunikálta le:

Osszátok meg az új klipet a facebook oldalam tetejéről , és NYERJETEK 3 db. szett Január 2.-án, szóval osszátok az új klipet az oldalam tetejéről, amivel azonnal részesei lehettek a nyereményjátéknak!! MA 20:00kor sorsolunk! – írta ki Márk a Facebook oldalára, ami nem mindenki számára volt egyértelmű.

Jó-jó megosztjuk… De mit lehet nyerni? – tette fel a kérdést egy kommentelő, mire rengeteg válasz érkezett.

Mássalhangzót – írta válaszul viccesen egy másik hozzászóló, aki a szerencsekerekes bakira utalt.

Én a helyébe levédetném ezt a nyelvezetet – válaszoltak a rapper nehezen érthető kommunikációjára.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191129_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová tűnt a Megasztár énekesnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715001313
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192413_auto_resized.png
metropol.hu

Rohantak a mentők: szörnyű baleset történt a vasúti kereszteződésben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715001313
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17169989_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715001313
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715001313
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték